Aktuális

A megfelelő mosógép megtalálása néha nem is egyszerű feladat. Összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyekre mindenképpen érdemes figyelmet fordítani.

Az első és legfontosabb szempont a mosógép mérete és kialakítása. Szerencsére kifejezetten széles kínálat áll rendelkezésre, így mindenki megtalálhatja az igényeinket leginkább megfelelő készüléket. A keskeny és a felültöltős mosógépek elsősorban kisebb fürdőszobák esetén tesznek jó szolgálatot, ha pedig rendelkezésre áll elegendő hely, érdemes klasszikus elöltöltős változat mellett dönteni. Persze a különböző típusok nem csupán méretükben különböznek. A felültöltős gépek esetében egyszerűen behelyezhetünk egy-egy kimaradt ruhadarabot akár már elindított program esetén is. Érdemes tudni ezekkel kapcsolatban, hogy kialakításukból adódóan kevésbé energiatakarékosak, illetve a mosószerrel is „pazarlóbban” bánnak.

Az ideális mosógép megtalálása érdekében figyelmet kell fordítanunk a töltet méretére. A háztartási célokra gyártott mosógépek jellemzően 3 és 8 kg közötti töltet befogadására alkalmasak. A legkisebbek értelemszerűen csak abban az esetben nyújtanak jó megoldást, ha kifejezetten kevés ruhát szeretnénk mosni, illetve egyszemélyes háztartásban élünk. Két felnőtt számára a 4,5-5,5 kg kapacitású gépek lehetnek megfelelők. Gyermekes családoknak érdemes a 6-7 kg kapacitású kínálatból választaniuk.

Érdemes tudni, hogy a korszerű gépek sok esetben rendelkeznek súlyautomatikával, így képesek a töltet mennyiségének megfelelő mennyiségű vizet és mosószert alkalmazni mosás közben, ezáltal jelentős mennyiségű villamos energiát képesek megtakarítani, mégis érdemes előnyben részesíteni az igényeinknek megfelelő méretekkel rendelkező gépeket. A dobkapacitás méretének helyes megválasztásával sokat teszünk az energiahatékonyságért, de természetesen szem előtt kell tartani az energiaosztályt is. Habár az osztályozás A-tól G-ig terjed, a mai korszerű gépek jellemzően A és A+++ közötti jelzéssel rendelkeznek. Minél több plusz sorakozik az A betű mögött, a készülék annál kevesebb villamos energiát fogyaszt.

Érdemes figyelmet fordítani a centrifuga maximális sebességére. Ezt az adatot a gyártók minden esetben feltüntetik a termékadatlapokon, sok esetben még magán a készüléken is láthatunk erre vonatkozó címkét. Minél nagyobb a maximális sebesség, annál kevesebb víz marad a szövetszálak között, annál gyorsabb lesz a száradás, illetve szárítógép használata esetén annál kevesebb villamos energiára lesz szükség. Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nagysebességű centrifuga károsíthatja az érzékeny ruhadarabokat, extrém esetben tönkre is teheti őket.

Érdemes szemügyre venni a rendelkezésre álló programokat is. Az alapvetőnek tekinthető a pamut, műszálas, főző- és gyorsprogram minden gyártó készülékénél megtalálható, de ezeken kívül számos hasznos funkció és program megtalálható.

Végezetül szót kell ejteni a zajszint kérdéséről. Amennyiben a készülék a fürdőszobában kerül elhelyezés, ez kevésbő fontos szempont, az amerikai konyhás nappalikban, illetve nyitott terekben elhelyezett gépek zajszintje azonban nagy jelentőséggel bírhat. Érdemes tudni, hogy ma már rendelkezésre állnak extrahalk készülékek is, amelyek speciális borítás és zajcsökkentő illesztések segítségével csökkentik a zajszintet. (x)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.