Aktuális

A katonaság iránt érdeklődő álláskeresők számára tartott tájékoztatót 2016. február 24-én Szerencsen a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága. A Rákóczi-vár színháztermében a toborzók ismertették az önként vállalható szerződéses katonai szolgálat, valamint az önkéntes tartalékos katonai szolgálatvállalás feltételeit, a felvételi eljárásról, az elérhető jövedelmekről, valamint a betölthető munkakörökről. A toborzók szerint a Magyar Honvédség fel tudja venni a versenyt a civil szférával, ezért érdemes jelentkezniük mindazoknak, akik közel érzik magukhoz ezt a pályát. A jelentkezés feltétele a betöltött 18 éves életkor, legalább 8 általános iskolai végzettség, a büntetlen előélet, magyar állampolgárság, magyarországi bejelentett lakcím, valamint az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság. A Magyar Honvédség elsősorban lövész, tüzér, felderítő, díszelgő – „C” kategóriás gépjárművezetői engedély megléte esetén – gépjárművezetői munkakörökbe várja a jelentkezéseket. Az elhivatottak ejtőernyős vagy búvárbeosztásokra is beadhatják pályázatukat. A toborzás végén a honvédség munkatársai lehetőséget biztosítottak előzetes regisztrációra is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.