"Főzőcske, de okosan" Mikepércsen

Közélet

A Szerencsi Idősek Otthona lakói és dolgozói társintézményi programon vettek részt Mikepércsen az Idősek Otthonában, ahol 2018. június 14-én 30. alkalommal rendezték meg a „Főzőcske, de okosan” programot. Szerkesztőségünkhöz az alábbi élménybeszámolót juttatta el, Boda Sándorné és Csengő Zoltánné mentálhigiéniai munkatársak.

Mi minden évben képviseljük magunkat egy csapattal, ez idén is így volt.

Június 14-én a kora reggeli órákban indult kicsi, de lelkes csapatunk Mikepércsre. Az időjárás nem kedvezett a szabadtéri rendezvénynek, esős, hűvös idő volt. A helyszínre megérkezve a részt vevő csapatok már javában főztek. Mi is felállítottuk a bográcsunkat. Kontra László igazgató úr halászlevet főzött, ami annyira jól sikerült, hogy a 34 részt vevő csapat közül a zsűri különdíját nyertük el. 

A finom halászlevet az ellátottak és a dolgozók közösen fogyasztottuk el, mellé finom kovászolt kemencés kenyeret ettünk, desszertnek pedig édes és sós süteményeket fogyasztottunk. Az ilyenkor szokásos kínálgatás olyan jól sikerült, hogy a mi bográcsunk ürült ki a leghamarabb. A szervező intézmény érdekes műsorról gondoskodott, a szabadtéri színpadon egymást követték a fellépők. Az idő is kialakult, és a hangulat is kitűnő volt. Kicsit elfáradva, de élményekkel gazdagon érkeztünk vissza Szerencsre.

Boda Sándorné és Csengő Zoltánné, mentálhigiénés munkatársak