Kultúra - Hagyomány

Tizenkettedik alkalommal, tizenegy csapat részvételével rendezte meg általános iskolásoknak meghirdetett olvasottsági versenyét május 7-én a Kiss Attila Alapítvány. A Bocskai István Katolikus Gimnáziumban megtartott hagyományos eseményre a fiataloknak Mikszáth Kálmán Fekete város című regényéből kellett felkészülniük.

A tudáspróbára vállalkozó diákokat és kísérőiket Konczné Kondás Tünde, a Kiss Attila Alapítvány egyik alapítója köszöntötte, majd Szerencs polgármestere, Koncz Ferenc idézte fel a néhai igazgatóhelyettes alakját és kívánt jó versenyzést a tanulóknak. A városunkból és a környező településekről érkezett iskolások Lakatos Marianna pedagógus vezetésével láttak hozzá a feladatokhoz. A háromfős csoportok teljesítményét pedagógusokból álló zsűri értékelte. Első helyen végzett a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola csapata, második lett a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola gárdája, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a megyaszói Mészáros Lőrincz Körzeti Általános Iskola diákjai állhattak fel.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.