Zempléni rajztanárok 40. nyári alkotótábora

Kultúra - Hagyomány

A Zempléni Rajztanárok Alkotó Köre július 31. augusztus 9. között városunkban tartotta a 40. nyári alkotótáborát.

A találkozón magyar, lengyel és szlovák művészek vesznek részt, többségük plein air festészettel, azaz a szabadban való festéssel foglalkozik. A tábor nyitókiállítását augusztus 1-jén tartották a Népházban.

Nyiri Tibor alpolgármester beszéde után Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója elmondta, a megnyíló kiállítást Matuscsákné Jobbágy Erika a kör egyik szerencsi tagja szervezte azzal a szándékkal, hogy felhívja a figyelmet a Szerencsen zajló 10 napos táborra. – A tagok minden második héten találkoznak a sárospataki Művelődés Házában, de ez az egy alkalom nem elég az alkotásra.

Ezért is kerül sor minden évben a mostanihoz hasonló alkotótáborra, ahol egyrészt együtt vannak, élményeket, érzéseket, gondolatokat közösen fogalmaznak meg. Gyakran különböző képzőművészeti előadások vagy esztétikai előadások is tarkítják ezeket a nyári táborokat. – tette hozzá Csatlósné Komáromi Katalin. Az itt készült munkák kiállítására ősszel kerül sor.