×

Értesítés

There was a problem rendering your image gallery. Please make sure that the folder you are using in the Simple Image Gallery plugin tags exists and contains valid image files. The plugin could not locate the folder: images/cikkek/2019/Majus/20190502_majalis_szerencs

Kultúra - Hagyomány

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében majálisra várták az érdeklődőket május 1-jén a Rákóczi-vár belső udvarára.

A délelőtt folyamán öt csapat mutatta be gasztronómiai tudását. Az elkészült ételeket a látogatók is megkóstolhatták. Délután változatos programok szórakoztatták a kilátogató közönséget. Nyiri Tibor polgármester megnyitó beszédét követően a Szikra tánciskola növendékeinek bemutatóját nézhették meg az érdeklődők, majd ezt követően a karatésokat láthatták.

Molnár Evelin énekes is színpadra lépett és a Bolyai iskola tanulóinak fellépését nézhették meg az érdeklődők. Ezután hastánc show és a Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjainak produkciója színesítette a programot. A legkisebbek a Bundás bocsok kalandjai című bábelőadáson vehettek részt a Lovagteremben. A Megyaszói Fúvósok fellépése után a szerencsi majális a Mérföldkő zenekar koncertjével zárult.

{gallery}cikkek/2019/Majus/20190502_majalis_szerencs{/gallery}

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.