Labdarúgás

A tavaszi idény első győzelmét szerezte meg városunk labdarúgócsapata a március 26-án, hazai pályán lejátszott találkozón. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei elsőosztályú bajnokság 20. fordulójában, a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen a Szerencs VSE 4-2 arányban nyerte meg a Bánhorváti elleni mérkőzést.

Jól kezdte a szombati találkozót a hazai gárda. Gombos Ádám már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést majd néhány perc múlva Kiss Krisztián volt eredményes (2-0). A 24. percben emberhátrányba került együttesünk, amikor egy vendég támadás során a tizenhatoson belül, Buri Attila vitatott mozdulatát piros lappal és büntetővel értékelte a játékvezető. A tizenegyest mellé bombázta a vendégek játékosa, így Kristóf Péter kapusnak nem sok dolga akadt. Tíz emberrel folytattuk a meccset, és ez szerencsére nem vetette vissza a hazaiak támadójátékát: a 40. percben Gombos ismét a hálóba talált, ekkor már 3-0 arányban vezetett Szerencs.A második félidő elején szépített a Bánhorváti, de a vendégremény nem tarthatott sokáig, mert a meccs 51. percében Lengyel László gólja már a negyedik a volt Szerencs VSE neve mellett. Rövid idő múlva újabb eredményes támadást vezetett a Bánhorváti, de az utolsó félórában már nem született több gól, így kialakult a mérkőzés 4-2-es végeredménye. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.