Megye

Jócskán meglepődhetett október 12-én a Kesznyétenben élő Nagyné Fekete Katalin, amikor – Tiszaújváros felé közlekedve – a Köröm-Muhi között található pontonhíd előtti pihenőhelyre terelték gépkocsiját az ott szolgálatot teljesítő katonák.

A megállítás oka volt, hogy a szeptember elején Sajó folyóra telepített katonai hídon – jelen pillanatig – ötvenezredikként hajtott át járművével. A hölgyet Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Koncz Ferenc országgyűlési képviselő köszöntötte, illetve adták át ajándékaikat az alkalomból. Nagyné Fekete Katalin elmondta, napi két alkalommal hajt át a pontonhídon legtöbb esetben Marci nevű kisfiával, aki a közeli város egyik óvodájában tölti a napközi időszakot.

Egy ötlet volt az alap

Maga a pontonhíd telepítése, megvalósításának ötlete Koncz Ferenc országgyűlési képviselő nevéhez fűződik, aki ily módon próbált könnyíteni a térségben élők közlekedési gondjain, hiszen köztudott, hogy a Kesznyétenben található közúti híd – felújítás miatt – lezárásra került. Emiatt (oda-vissza) mintegy nyolcvan kilométeres kerülőt kellett megtenniük mindazoknak, akiknek Tiszaújvárosban volt – ilyen-olyan – dolguk. Németh Szilárd az 50.000. gépjármű áthaladásakor jegyezte meg, hogy - az eddigi számítások alapján - mintegy tízmillió forint marad a környéken élők zsebében, köszönhetően a katonai pontonhíd telepítésének. A kora reggeli eseményen részt vettek a környező települések polgármesterei.

Forrás: SfL

Városhatár

Műsorunk tartalmából:
• ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT SZERENCSI FŐUTCÁT
• FELÚJÍTÁS MIATT BEZÁR A PARKOLÓ
• KISTÉRSÉGI GYERMEKTÁBOR SZERENCSEN
• NORDIC WALKING SZERENCSEN
• KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK
• TÁBOROZÁS A BOLYAIBAN

Műsorunk tartalmából:
• A FECSKÉSI VÁROSRÉSZEN ÉLŐK PROBLÉMÁI
• ÚJRA LÁTOGATHATÓ A ZEMPLÉNI MÚZEUM
• ÉPÜL A CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER SZERENCSEN
• SZÉP ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A BOLYAIBAN
• NORDIC WALKING CSOPORT SZERENCSEN
• ÁTADTÁK A PARKOLÓT A VASÚTÁLLOMÁSON
• MELEG EBÉD A SZÜNIDŐBEN

Tisztelt Nézőink! A Globo Televízió kínálata április 25-től Szerencsi Híradó című műsorral bővül . Az elkövetkezendő időszakban Szerencs Város Önkormányzatának megbízásából stábunk készíti a város életéről szóló heti közéleti magazint, amely minden szombaton 17 órakor kerül adásba. Kérem tartsanak velünk a képernyők előtt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.