Sziréna

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 16 éves miskolci fiú eltűnése ügyében.

A Szerencsi Rendőrkapitányság 05090/7357/2016. általános számon körözési eljárás keretében vizsgálatot folytat Seres András eltűnése miatt.

A rendőrségen a megyaszói Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Gézengúz Lakásotthon képviselője tett bejelentést, mely szerint Seres András az intézményből 2016. november 28-án engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. A felkutatására eddig tett intézkedések nem vezettek eredményre.

Az eltűnt fiú megközelítőleg 160 centiméter magas, vékony testalkatú, vöröses barna hajú, arca hosszúkás.

A Szerencsi Rendőrkapitányság (3900 Szerencs, Bekecsi út 10. szám) kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt személlyel kapcsolatban, hivatali munkaidőben hívja a 47/563-340-es telefonszámon az ügy előadóját. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

Forrás: police.hu

Városhatár

Műsorunk tartalmából:
• ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT SZERENCSI FŐUTCÁT
• FELÚJÍTÁS MIATT BEZÁR A PARKOLÓ
• KISTÉRSÉGI GYERMEKTÁBOR SZERENCSEN
• NORDIC WALKING SZERENCSEN
• KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK
• TÁBOROZÁS A BOLYAIBAN

Műsorunk tartalmából:
• A FECSKÉSI VÁROSRÉSZEN ÉLŐK PROBLÉMÁI
• ÚJRA LÁTOGATHATÓ A ZEMPLÉNI MÚZEUM
• ÉPÜL A CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER SZERENCSEN
• SZÉP ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A BOLYAIBAN
• NORDIC WALKING CSOPORT SZERENCSEN
• ÁTADTÁK A PARKOLÓT A VASÚTÁLLOMÁSON
• MELEG EBÉD A SZÜNIDŐBEN

Tisztelt Nézőink! A Globo Televízió kínálata április 25-től Szerencsi Híradó című műsorral bővül . Az elkövetkezendő időszakban Szerencs Város Önkormányzatának megbízásából stábunk készíti a város életéről szóló heti közéleti magazint, amely minden szombaton 17 órakor kerül adásba. Kérem tartsanak velünk a képernyők előtt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.