Sziréna

Újabb átfogó, közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség megyénkben. Az egyenruhások elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járműveket, illetve azok vezetőit ellenőrzi.

A rendőrség 2015. augusztus 18-án, 19-én és 23-án országosan, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások megtartását a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) SPEED elnevezésű európai szintű fokozott ellenőrzés keretében.A korábbi évekhez hasonlóan a közúti balesetek fő oka a sebességtúllépés, illetve a sebesség helytelen megválasztása. A személyi sérüléssel járó balesetek mintegy harmada ilyen jogsértés miatt következik be. Az ellenőrzés célja a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése által a közlekedésbiztonsági helyzet érzékelhető javítása, a közlekedők biztonságának szavatolása. Ennek érdekében a rendőrök hitelesített sebességmérő berendezés alkalmazásával ellenőrzik a közlekedőket.A közúti kontroll kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci-, a Kazincbarcikai-, az Encsi-, a Sátoraljaújhelyi-, a Sárospataki-, a Tiszaújvárosi-, a Szerencsi-, a Mezőkövesdi-, az Ózdi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.Forrás: police.hu

Városhatár

Műsorunk tartalmából:
• ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT SZERENCSI FŐUTCÁT
• FELÚJÍTÁS MIATT BEZÁR A PARKOLÓ
• KISTÉRSÉGI GYERMEKTÁBOR SZERENCSEN
• NORDIC WALKING SZERENCSEN
• KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK
• TÁBOROZÁS A BOLYAIBAN

Műsorunk tartalmából:
• A FECSKÉSI VÁROSRÉSZEN ÉLŐK PROBLÉMÁI
• ÚJRA LÁTOGATHATÓ A ZEMPLÉNI MÚZEUM
• ÉPÜL A CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER SZERENCSEN
• SZÉP ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A BOLYAIBAN
• NORDIC WALKING CSOPORT SZERENCSEN
• ÁTADTÁK A PARKOLÓT A VASÚTÁLLOMÁSON
• MELEG EBÉD A SZÜNIDŐBEN

Tisztelt Nézőink! A Globo Televízió kínálata április 25-től Szerencsi Híradó című műsorral bővül . Az elkövetkezendő időszakban Szerencs Város Önkormányzatának megbízásából stábunk készíti a város életéről szóló heti közéleti magazint, amely minden szombaton 17 órakor kerül adásba. Kérem tartsanak velünk a képernyők előtt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.