Aktuális

Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, Nyiri Tibor polgármester és Bihall Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamara elnöke köszöntötte Szerencs vállalkozóit pénteken, a város Rákóczi-várában.

Szigetelőanyag-gyár épülhet

A helyi önkormányzat által szervezett hagyományos programon a honatya jelentette be, hogy – sok-sok küzdés után – végre reális alapja van egy szigetelőanyag-gyár felépítésének a város határában. Elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt, két cikluson át tartó polgármesteri időszakának kezdetén töprengtek el azon, miként lehetne új munkahelyeket teremteni. Az egyik ötlet egy szigetelőanyag-gyár megvalósítására fókuszált, ám rettenetesen nagy nehézségek árán tudtak előre haladni, lépésről-lépésre. – A tizenkétmilliárdos beruházás harmadát sikerült kiküzdenem, támogatásokat szereznem rá az évek során – mondta Koncz Ferenc -, a kétharmad előteremtésére most van esély. Találtunk egy befektetőt, aki hajlandó beszállni a kivitelezésbe, amely az építés alatt százaknak adhat munkát. A beüzemelés után cirka száznyolcvan, a fejlesztéseket követően pedig – a teljes alkalmazotti létszám tekintetében – mintegy kétszáz munkavállaló találhatja meg számítását. Maga a gyár egyedülálló lesz hazai szinten, a magyar és az európai piacon is meg tud jelenni a termékeivel – mondta Koncz Ferenc, miután köszöntötte a város vállalkozót.

Jó az adózási morál

Nyiri Tibor arról adott tájékoztatást a megjelent cégek képviselőinek, hogy kifogástalan az együttműködés az önkormányzat és a vállalkozások között. – A város éves adóbevétele 522 millió a szférát illetően, amely 1656 HIPA alanyt tartalmaz összességében. A polgármester hangsúlyozta, nem csak a város lakosságát illetően van meghatározó szerepük a helyi cégeknek, de a teljes járás életében is. – Úgy vélem, a város vezetésének, az itt élőknek és a vállalkozásoknak egyetértésben kell gondolkodniuk, partnereknek kell tekinteniük egymást és békességben kell élniük ahhoz, hogy az előttünk álló években is sikeresek lehessünk – mondta jókívánságait aláhúzva a város polgármestere.

Mindent helyben kell rendezni

Szerencs nem tartozik a megye nagy ipari központjai közé, de az erkölcsi talapzatok erejében az elsők között található – mondta Bihall Tamás pohárköszöntőjében. – Szerencs egy összetartó közösség, nem sok helyen van ez így, gratulálok hozzá. A város nincs egyedül, amit bizonyít az, hogy csak decemberben két miniszter és egy államtitkár tette itt tiszteletét, magyarul, figyel a településre az ország vezetése. Mindettől függetlenül az üzleti terveket itt kell megírni, a helyi emberek képzését itt kell megoldani, a vállalkozások szervezését itt kell rendezni, mert így fog a város fejlődni. Gratulálok az eddig elért eredményekhez, 2018 egy jó gazdasági év volt, azt kívánom, hogy maradjon ez így az előttünk álló esztendőben is – mondta Bihall Tamás.

A program végén Zséda szórakoztatta a szerencsi vállalkozókat.

Forrás: SfL

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.