×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 45

A NAV júliusban és augusztusban összehangolt ellenőrzés sorozatot tartott az Észak-magyarországi régióban. Ellenőrzés volt az üdülőhelyeken, a fürdők és vízpartok környékén, a jelentősebb fesztiválokon és vásárokon, a sport és hobbi tevékenységekhez kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató szektorban, a mozgóárusoknál, a zöldség- és gyümölcskereskedőknél, a különféle kölcsönzőknél, valamint a szépségszalonokban.

A Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata megnyerte a 2015-ös Országos Hagyományőrző Tűzoltóversenyt. Budapesten, a hét fordulóból álló sorozat szeptember 27-ei utolsó állomásán városunk lánglovagjai átvehették az idei abszolút bajnoki címért járó kupákat.

A Magyarországot és Európát fenyegető tömeges népvándorlásról beszélt dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő, a 2015. október 2-án Tiszaújvárosban megtartott sajtótájékoztatón. A honatya szerint a folyamatnak még csak a kezdetén járunk, az utánpótlás bőséges, milliók készülnek az útra. A bevándorlók már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót. Európa tárva-nyitva hagyta az ajtókat, sőt, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak – fogalmazott.

Nyolc dolgozó továbbképzésére nyújtott be pályázatot 2013-ban a szerencsi Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet (ESZEI). A projekt idén nyáron zárult le, az intézmény szakdolgozói – Csorba Istvánné (aneszteziológiai és felnőtt intenzív szakápoló), Vajdáné Gyurkovics Katalin (kardiológiai és angiológiai szakasszisztens), Trembeczki Henriett (diabetológiai szakápoló), Árvay Attiláné (sürgősségi szakápoló), Timár Jánosné (kardiológiai és angiológiai szakasszisztens), Mercz Adrienn (felnőtt intenzív szakápoló), Eperjesi Mariann (felnőtt intenzív szakápoló), Müller Brigitta (ergoterapeuta) – sikeres vizsgával zárták a programot.Dr. Bobkó Géza projektmenedzser szerint pályázatuk során fontos szempont volt, hogy a munkatársak átképzése az ellátórendszer hatékony működését szolgálja, hiszen az ESZEI nagy hangsúlyt fektet arra, hogy jól képzett asszisztencia segítse az orvos munkáját és ez által a betegellátást.

A helyi romák szociális helyzetéről, a védőnői szolgálat-, valamint a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet működéséről is beszámolót hallgattak meg a képviselők, Szerencs Város Önkormányzatának szeptember 24-ei ülésén.

Az ősz beköszöntével kezdetét veszi a szőlészettel, borászattal foglalkozók számára a szürettel járó „nagyüzem”.  A szüreti munkálatokban résztvevő személyekre az egyszerűsített foglalkoztatás szabályait kell alkalmazni, ami bejelentési és bevallási kötelezettséget is jelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati társulás megkezdte a sárga színű gyűjtőedények kiosztását, de a szelektív gyűjtés teljes üzemben csak 2016. január 1-jén indul – tájékoztat sajtóközleményében a társaság. A sárga kukák kiosztása szeptember 23–25-e között folytatódik Szerencsen.

A Szerencsi Tudománybarátok Köre „Beszélgessünk...!” című előadássorozatának következő programját szeptember 17-én rendezték meg a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban. Az eseményen dr. Joó Pál, a Debreceni Egyetem nyugalmazott professzora köszöntötte a vendégeket, majd prof. dr. Kónya József és prof. dr. Nagy Noémi, a Magyar Tudományos Akadémia doktorai, Hevesy György-díjas, habilitált egyetemi tanárok tartottak prezentációt a bentonit agyagkőzetről.

Már csak néhány napig regisztrálhatnak azok a civil szervezetek, melyek 2016-ban részesülni szeretnének a személyi jövedelemadó egy százalékos felajánlásaiból. A NAV szeptember 30-áig fogadja az adatlapokat, melyeket elektronikus úton kell eljuttatni az adóhatóságnak.

A Bocskai István Gimnázium 1959-ben végzett 4.a és 4.b osztályának tagjai találkoztak szeptember 5-én Szerencsen. A néhai Papp Katalin irányításával működött 22 fős „humán” csoportból, és a szintén megboldogult Anger Árpád által vezetett, 33 tagot számláló „reál” csapatból összesen húszan vettek részt az összejövetelen. Az eseményről többen igazoltan hiányoztak, illetve vannak, akik sajnos már nincsenek az élők sorában. Az öregdiákok társaságában jelen volt egykori magyar tanáruk, Kurucz László, aki később a gimnázium igazgató-helyettese lett.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.