Megkezdődött a XI. Országos Csokoládé Fesztivál Szerencsen. A katasztrófavédelem, és a szervezők minden nagyobb rendezvény ideje alatt állandó kapcsolatban vannak. Amennyiben kedvezőtlenre fordul az időjárás, kérjük, fogadják meg a hatóságok és a szervezők tanácsait!

Majka és Curtis legutóbb 2016-ban adott koncertet a Csokoládé Fesztiválon. Idén ismét láthatja őket a közönség Szerencsen, az augusztus 24-ei, pénteki koncertnapon lépnek majd fel. Villáminterjú Majkával és Curtis-szel.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is szolgálatba állt a kormányablak busz. A mobilizált iroda augusztus 16-án az ondi óvoda előtt, valamint a Gyárkerti óvoda parkolójában állt az ügyfelek rendelkezésére.

Az Erdei Ferenc utcán található játszótér a mai naptól teljesen felújított állapotban várja a kisgyermekes családokat.

Az erdélyi Nyárádszereda és Szerencs 2005 óta ápol testvérvárosi kapcsolatot. A településen idén első alkalommal rendezték meg a Nyárádmente Fesztivált, ahová városunk is meghívást kapott.

A Hello Wood Építész Mustra keretén belül a Debreceni Egyetem diákjai a Füstölő nevű installációt hozták létre, ami optikai illúzióként idézi meg a Cukorgyár műemlék épületének kéményfüstjét.

Tavaly, az év elején lépett hatályba a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosítása. Ennek alapján a Közszolgálati Tisztviselők napja (július 1.) már nem törvényben biztosított munkaszüneti nap, ugyanakkor a módosítás biztosítja annak lehetőségét, hogy egy adott önkormányzat a jövőben is megtarthassa a saját ünnepét.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.