Időjárás

A mai napra ismét visszaesett a hőmérséklet, napközben már 10 fok alatt maradnak a maximumok, éjszakánként ismét több helyen fagyhat.

Hétfő: Változó mennyiségű és vastagságú felhőzet lesz felettünk, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a keleti országrészben borult területek is előfordulhatnak. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és középen erős, néhol viharos lökések kísérik, majd késő délutántól mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet délután 3 és 8 fok között valószínű, északnyugaton lesz hidegebb az idő. Késő estére általában -2 és +4 fok közé hűl le a levegő.

Kedd: A déli és a keleti vidékeken jobbára erősen felhős vagy borult, másutt változóan felhős lesz az ég, északnyugaton hosszabb, máshol rövidebb időre kisüt a nap. Elsősorban délen, délkeleten számíthatunk szórványos jelleggel esőre, záporra. Az északi, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 7 fok között valószínű.

Szerda: Túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél. Az északi szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Csütörtök: Általában kevés lesz a felhő, napos időre számíthatunk, de néhol csak lassabban oszlik fel az éjszaka képződő köd, illetve alacsonyszintű felhőzet. Csapadék nem várható.. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön megélénkül a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Péntek: Erősebben és közepesen felhős területek egyaránt előfordulnak, számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Szombat: A Dunántúlon változóan felhős lesz az ég, másutt közepesen és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon megélénkül a déli szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Vasárnap: Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. A déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.