Ajánló
A Rákóczi-vár várkertjében rendezik meg június 12-én a GYERE Napot Szerencsen. Az egészséges táplálkozás és aktív életmód kialakítását célzó program szervezői egy jó hangulatú, közös szórakozásra hívják a szerencsi családokat a tanév lezárásaként.
Az eseményt 10 órakor Kubányi Jolán, az Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke és Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere nyitja meg. A megnyitó után Béres Alexandra tart mozgás-foglalkozást kicsiknek-nagyoknak, majd fellép a Napsugár Óvoda Napocska csoportja és a Gyárkerti Óvoda Csicsergő csoportja. 11 órától a Buborék együttes koncertje, déltől pedig a Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola énekkara és néptánccsoportja látható. Ezt követően Habók János bűvész produkciója és egy fergeteges Caramel koncert zárja a programot. Táplálkozási-dietetikai tanácsadást is igénybe vehetnek a vendégek, valamint arcfestést, csillámtetoválást és lufihajtogatást, továbbá az interaktív játékteret is kipróbálhatják a látogatók. A programok minden érdeklődő számára ingyenesek.
A GYERE – Gyermekek Egészsége Program a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakmai vezetésével zajló program, amelynek első és legfontosabb célja, hogy a helyi közösségeket és a közösség tagjait hozzásegítse az aktív és egészséges életmód kialakításához és annak hosszú távú fenntartásához, ezzel csökkentve a gyermekkori elhízást. Szerencs városában a GYERE Program 2015 novemberében indult útjára, az országban másodikként.
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.