Ajánló

Idén augusztus 31-én rendezik az Állatkertek Éjszakáját, amelynek keretében az ország tizenkét állatkertjében várják különleges esti, éjszakai programokkal a nagyközönséget.

Szerencshez legközelebbi helyszín a Miskolci Állatkert és Kultúrpark hetedik alkalommal csatlakozott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Magyar Állatkertek Szövetsége által 2012-ben útjára indított országos programsorozathoz, az Állatkertek Éjszakájához - írja a Minap.hu

Az idei ÉjszakáZOO programon a helyi természetes élővilágot is szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz az állatkertben lakó éjszakai életmódú állatok etetése és a "nemszeretem" állatok bemutatása mellett. Az állatkert elhelyezkedését és adottságait kihasználva a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak közreműködésével, a velünk szomszédos Bükki Nemzeti Parkkal, illetve a Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával, éjjeli ragadozómadaraival is megismerkedhetnek a program résztvevői.

Fotó: mdc.mo.gov

Veress Tamás, az állatkert gyűjteményi vezetője a keddi sajtótájékoztatón kiemelte, az ÉjszakáZOO legfőbb célja volt, már a legelső programon is, hogy bemutassák az éjszakai életmódú állatokat a látogatóknak, illetve azokat, amelyek éjszaka más arcukat mutatják, mint nappal. Például a tigrisek, medvék, vagy farkasok számára sötétedés után kezdődik csak igazán az élet. De ide sorolhatók a mosómedvék, vagy a kúszósülök is.

A 19 órakor kezdődő programokra vendégcsalogató zenével invitáljuk látogatókat. – Rovarászás, denevér és baglyok megfigyelése, valamint csillagászati program is várja a látogatókat – ismertette a programot Kövesdi Kinga, zoopedagógus. Kiemelte: az est fénypontja a tűzzsonglőrök bemutatója lesz majd.

Emellett lesznek látványetetések, állatbemutatók testközelből, és a „nemszeretem” állatok megkedveltetése is fontos szerepet kap az est során - a hüllőkkel, kétéltűekkel és rovarokkal szemben ugyanis sokan fenntartásokkal viseltetnek. A testközeli ismerkedés azonban lehetővé teszi, hogy legyőzzék félelmüket, és ezeknek az állatoknak az értékeit is megismerjék, vagy akár meg is szeressék őket.

Fotó: hightimes.com

Az állatkert igazgatója, Molnár Attila kiemelten kéri az ÉjszakáZOO résztvevőit, hogy ne használjanak vakut, az állatok nyugalmának megőrzése érdekében. A pénztár augusztus 31-én 9 és 21 óra között, folyamatosan nyitva tart. Az igazgató azt javasolta a látogatóknak, hogy már napközben keressék fel az állatkertet, hiszen pénteken folyamatos benntartózkodással az Állatkertek Éjszakája programjain is részt vehetnek. Az eseti rendezvényen is a nappali jegyárakon lehet részt venni.

Forrás: Minap.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.