Aktuális

Másfél tonna, mintegy 15 millió forint értékű szárított dohánylevelet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy illegális raktárban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Révleányváron. Az épületben 15 bálás kartondoboz volt, tele feldolgozás előtti dohánylevéllel. Ilyen jelentős illegális raktárt még soha korábban nem számoltak fel a pénzügyőrök Borsod megyében.

Az ügyben orgazdaság bűncselekménye miatt kezdeményeztek büntetőeljárást a pénzügyi nyomozóknál. Egy családi ház gazdasági épületében találtak rá a pénzügyőrök a feldolgozás előtt álló dohánylevelekre. Hatalmas kartondobozokban csomagolva tárolták a másfél tonna súlyú, 15 millió forint értékű árut. Illegális raktárként használhatták az épületet, ahonnan kisebb mennyiségben szállították el a dohányleveket, majd miután ledarálták azokat, elsősorban Sátoraljaújhely környékén terítették az illegális cigarettát. Az elkövetők kiléte még nem ismert, mivel az épület tulajdonosa elmondta, hogy bérbe adta a raktárt, a bérlő viszont tagadta, hogy köze lenne az illegális áruhoz. A NAV pénzügyőrei lefoglalták és elszállították a raktárból az illegális dohányárut. Az ügyben orgazdaság miatt kezdeményeztek büntetőeljárást a pénzügyi nyomozóknál. A várható jövedéki bírság összege 150 millió forint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.Fotók: NAV