Aktuális

Az ápolók nemzetközi világnapja alkalmából május 20-án köszöntötték a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet dolgozóit a legyesbényei közösségi házban.

A megjelenteket Karasz Gyuláné intézetvezető főnővér üdvözölte, majd a szerencsi művészeti iskola növendékeinek műsora következett. A főnővér megemlékezett Florence Nightingale-ről, aki a krími háborúban önkénteseket toborzott, mentette, ápolta a sebesülteket, majd később iskolát nyitott. Az ő tiszteletére vezette be a Magyar Vöröskereszt 1912-ben az ápolók napját. Az angol hölgy kidolgozta a modern ápolási elveket és az ápolónői munkát megbecsült hivatássá tette. A főnővér Kossuth Zsuzsanna, Magyarország első kinevezett főápolónőjének a munkásságát is méltatta. Dr. Bobkó Géza igazgató főorvos köszönetet mondott az ápolóknak, akik a gyógyító munka elengedhetetlen részét képezik. Az intézményvezető elmondta, hogy a rendelőintézetben továbbra is igyekeznek megteremteni a megfelelő és korszerű munkakörülményeket és hangsúlyt fektetnek a továbbképzésre is. A főorvos arról is tájékoztatott, hogy hamarosan endokrinológiai szakrendelés indul Szerencsen.

 

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.