A magyarországi légimentés történetét bemutató tárlat nyílt május 24-én a Szerencsi Járási Hivatal foglalkoztatási osztályán, a Munkaügyi Központban. A Magyaroroszági Légimentésért Alapítvány vándorkiállítása többek között a Miskolci Légimentő Bázis 15 évét mutatja be.
A megnyitón Koncz Ferenc polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a légi mentés központi eleme az életmentésnek, és megköszönte a mentők áldozatos munkáját. A kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak zenés műsora után dr. Ináncsi Tünde, a Szerencsi Járási Hivatal vezetője nyitotta meg a kiállítást. Beszédében elhangzott, hogy a város számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy helyet adhat egy olyan fontos kezdeményezésnek, amely testközelbe hozza a légimentők munkáját. – Vitathatatlan tény, hogy a legszebb és a legfontosabb munka az, amelyet az emberek életéért tesznek az egészségügyi dolgozók, ezen belül a légimentők. Ezt a hivatást igazán jól és eredményesen csak nagyfokú elszántsággal és kitartással lehet végezni – hangsúlyozta dr. Ináncsi Tünde.
Nagy Boglárka, a Magyaroroszági Légimentésért Alapítvány alapítója arról tájékoztatott, hogy a tárlaton közel 180 fotó található meg, melyek a mentésben dolgozók munkában töltött életét mutatják be, és kaptak képeket a Kresz Géza Mentőmúzeumtól is. A szerencsi helyszín a tizenharmadik a vándorkiállítás történetében, melyet 2016. június 2-ig lehet megtekinteni a Munkaügyi Központban.