Aktuális

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség július 2-án az egyik alapító településen, Taktaharkányban.

A tizenhetedik alkalommal megtartott B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Nap keretében számos polgárőr, valamint velük együttműködő szervezetek tagjai is kitüntetésben, elismerésben részesültek.


A polgárőr mozgalom a taktaközi emberek és polgármesterek kezdeményezésére indult el, élükön a néhai Szatmári Gyula volt polgármesterrel, az Országos Polgárőr Szövetség egykori tiszteletbeli elnökével. Szemán Ákos, Taktaharkány nagyközség polgármestere, a B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese beszédében kiemelte: a megalapítás éve, 1991 óta megerősödtek, a rendőrség, az önkormányzatok és Magyar Kormány stratégiai partnerei lettek.

Bánné dr. Gál Boglárka, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke felidézte, hogy amikor a polgárőr mozgalom útjára indult, egy újszerű, addig példátlan társadalmi kezdeményezés vette kezdetét, mely az önzetlen közösségi munka iskolapéldája lett. A polgárőrség mára már nélkülözhetetlen bűnüldöző szervvé vált, mely méltó módon egészíti ki a rendőrség munkáját. Köszönet illeti azon polgártársainkat, akik szabadidejüket áldozzák a biztonságunk érdekében. A polgárőrök hétköznapi hősök, akik nap mint nap értünk dolgoznak – fogalmazott az alelnök.


– A társadalom ajándéka az, hogy civil emberek a szabadidejükben, önkéntesen szolgálják a hazát. A polgárőrség a rendőrség legfontosabb stratégiai partnere a közrend, közbiztonság védelmében – hangsúlyozta beszédében Ruszkai József ezredes, a B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság főkapitányhelyettese, majd Csóra György, a B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség elnöke arról szólt, hogy a polgárőrök az emberek szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében végzik a munkájukat, azért, hogy egy-egy település élhető legyen. Markos György, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese 56 ezer ember baráti szövetségének nevezte a hazai polgárőrséget, mely Európában egyedülálló a tekintetben, hogy ingyen szolgálnak, ami azt jelenti, hogy szeretik a hazájukat.

A B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség zászlajának megáldását követően kitüntetések átadására került sor, melynek keretében többek között elismerésben részesült Koncz Ferenc polgármester, aki „Polgárőr Mozgalom Támogatásáért” plakettet vehetett át, valamint Oláh János, a Szerencsi Polgárőr Egyesület elnöke, aki „Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata” kitüntetést kapott.