Aktuális

A közelmúltban fejezték be a szerencsi görög katolikus templom felújítását. A munkálatok végeztével augusztus 21-én Orosz Atanáz püspök áldotta meg a megújult épületet az ünnepi, szent liturgia keretében.


A felújítással kapcsolatban Csejoszki Szabolcs görög katolikus parókus érdeklődésünkre elmondta, hogy mindannyian látták, hogy ráfér a templomra a rekonstrukció és fontosnak tartották, hogy mihamarabb rendbe tegyék azt.  A város és az egyházi vezetők is támogatták ezt a gondolatot. –A tavalyi évben sikerült a templomhajón lecserélni a héjazatot, ami műemlékpala fedést kapott. A régi pala már olyan rossz állapotban volt, hogy beázott, tehát az tarthatatlan volt. Most az éven pedig a tornyot sikerült rézfedéssel ellátni és elkészült a festés is, aminek nagyon örülünk. Mostmár olyan képet mutat Isten háza, amilyet szeretnénk és ami méltó a templomhoz – mondta Csejoszki Szabolcs, aki hozzátette, örülnek hogy zökkenőmentesen és  hamar sikerült rendbe tenni a templomot. További terveik között szerepel a parókia rekonstrukciója is. 

{gallery}cikkek/2016/08/20160821_gorog_kat_templom_megaldas{gallery}

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.