Aktuális

Esős idő fogadta az október 6-ra emlékezőket a Kossuth téren, a Szerencs Város Önkormányzata és a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár által szervezett, aradi vértanúk tiszteletére rendezett emléknapon.

 

 

Balázs Pál református lelkész beszédében felidézte az 1849. október 6-ai eseményeket, és elmondta, hogy a 13 aradi vértanú minden egyes cselekedete üzen az utókornak. – Az ő életük és haláluk a mai napig bizonyítja azt az apostoli tanítást, amely így hangzik: Senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Üzenete van a mában, a mai ember számára. Juhász Gyula a Vértanúink című versében úgy fogalmazott

„A vértanúk szent lelke földalol. Ez a szent dal elhallatszik a mába.”

Ezért kell nekünk visszatekinteni. Ezért fontos a múltunk, ezért fontos onnan táplálkozni, erőt és példát meríteni, hogy ehhez hasonlóan éljünk és cselekedjünk. –hangzott el. A lelkész a hovatartozásról, és az önfeláldozásról szólva János evangéliumából idézett: Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. –Az ige Jézus Krisztusról szól, aki életét adta értünk, de szól mindazokról, akik önfeláldozóak tudtak lenni a történelem folyamán. Akik odaáldozták életüket és halálukkal, mártírságukkal tanítanak bennünket–mondta Balázs Pál. Ez a gyásznap arra is kötelez bennünket, hogy legyünk mi is ilyen hős lelkületűek.

Balázs Pál református lelkész.

A hazáért mindent feláldozó életre törekedjünk. A nemzetünk védelme ne csak politikum legyen, hanem egy életprogram. Legyen ott a nemzettudatunkban, a gondolatunkban az együvé tartozás és az összetartozás a fontossága – zárta gondolatait a szónok. A Hegyalja Pedagógus Kórus műsora után a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskola diákja szavalt verset, majd az önkormányzat, politikai pártok és civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az aradi vértanúk fejfájánál. A megemlékezés után Egeli Zsolt alpolgármester és Nyiri Tibor alpolgármester koszorúzott az Arad utcai emléktáblánál.