Aktuális

Az idei szüreten alacsony felvásárlási árakra panaszkodnak a szőlősgazdák, több borvidéken is arról számoltak be az ágazat szereplői az MTI-nek, hogy az árak nem mozdultak el a tavalyi szintről a szőlő jó minősége dacára.

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a szőlő több mint felét, a korai érésű fajtákat már leszüretelték. A hagyományos Tokaj-hegyaljai szőlők - a furmint és a hárslevelű - szedésének a közepén tartanak. Kiemelkedő minőségűnek ígérkezik az idei évjárat - értékelte a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. Prácser Miklós jelezte: a mennyiség kevesebb lesz a várt, közepes 350 ezer mázsás értéknél. Az 5,5 ezer hektáros borvidéken ezúttal 250-300 ezer mázsát szüretelhetnek le. A felvásárló elvárása szerint az idén külön kell válogatni az egészséges és a botritiszes szemeket.

Ez több munka és jóval több költség is a gazdának - jegyezte meg. Az elnök kitért arra is, hogy a térség legnagyobb integrátora, felvásárlója a Grand Tokaj - a korábbi Tokaj Kereskedőház Zrt. - gyakorlatilag a tavalyi árakat használja. Így a szőlő kilójáért 100-350 forintot kaphatnak idén a termelők. Véleménye szerint sokat segít a szőlő felvásárlásánál, hogy a felvásárló termékkategóriát határoz meg, és ezeket átjárhatóvá teszi, ám a védőárként használt botritiszes szemek esetében a 80 forintos kilónkénti árat alacsonynak nevezte.

Tokaj-Hegyalja borvidék, Fotó: Szerencsi Hírek

Ezt erősítette meg Köteles László, Komlóska polgármestere, őstermelő is, aki közölte: ha a szőlő "A" kategóriás és a termés teljesen ép, csak akkor fizetik ki érte a megfelelő felvásárlási árat. Amennyiben a szőlő töppedt, barna, botritiszes, akkor az ár csak a minimális 70/80 forint, vagyis szerinte "a kereskedőház a töppedt, aszús szőlőfürtöket nem tekinti értékesnek - kifogásolta.

A Grand Tokaj Zrt. azt közölte, hogy az idén már január elején kihirdette a termelési kategóriák felvásárlási árait. A különféle kategóriákban - a must cukortartalmának megfelelően - az egészséges szőlőt 100 és 160 forint közötti kilogrammonként áron veszik át. Az általános kategóriákban védőárakat is beépítettek, így a nem megfelelő minőségű termésért a szerződés típustól függően 70 és 150 forint közötti árat fizetnek. A társaság a késői szüretelésű, és aszú borok alapanyagáért 250 és 350 forint kilónkénti árat fizet. Az első osztályú aszúszemeket kilogrammonként 2500, a másodosztályúakat 2000 forintért veszi meg.

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.