A diákok szavazatai alapján keresi Magyarország TOP 50 legfinomabb menza ételét az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A gyerekek voksai egyúttal eldöntik azt is, ki lesz 2016-ban az év közétkeztetője.
„Élj könnyebben!” címmel, a szülőket, a pedagógusokat és a diákokat célzó, az egészséges táplálkozás elveit hangsúlyozó és a közétkeztetésre fókuszáló felvilágosító kampányt indít az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Dr. Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója a kampány elemeit bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a 2015-ben hatályba lépett úgynevezett menzarendelettel a kormány „bátor” lépésre szánta el magát. Nem véletlen, hogy pont a fiatalok étkezési szokásait próbálja az állam megreformálni, hisz az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint Magyarországon minden negyedik lány és ötödik fiú túlsúlyos vagy elhízott, és nem fogyaszt elegendő zöldséget, illetve gyümölcsöt sem. Márpedig az egészséges táplálkozás alapvető fontosságú a gyermekek fejlődéséhez – hangsúlyozza az OGYÉI főigazgatója.
Számtalan kutatás bizonyítja: azok a gyermekek, akik életkoruknak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz jutnak, jobban teljesítenek az iskolában és kevesebbet hiányoznak különböző betegségek miatt. Az étkezési szokások korán kialakulnak, a helyes szokások mielőbbi rögzülése a fent említett rövidtávú előnyökön túl hosszabb távon csökkentheti a felnőttkori infarktus, agyvérzés, daganatok és cukorbetegség kialakulásának kockázatát is.
Az Európai Bizottság Közös Kutatási Központja 2013-ban felmérést készített 28 Európai Uniós (EU) tagállam, valamint Norvégia és Svájc közétkeztetési gyakorlatáról, eszerint jelenleg 15 európai országban van kötelező érvényű szabályozás az iskolai étkeztetésre, a többi 15 országban ajánlások vannak. Vagyis az európai országok felismerték a gyermekétkeztetés fontosságát, mindegyik rendelkezik iskolai élelmezés- és táplálkozáspolitikai programmal, ehhez csatlakozott 2015-ben Magyarország is.
Fontos, hogy az OGYÉI-ben partnerre találjanak az iskolák, óvodák is, hisz az Intézetben dolgozó szakértők tudásukkal, ismereteikkel segíthetik, inspirálhatják a pedagógusokat a változtatásra. Az OGYÉI a www.merokanal.hu portálon a jövőben folyamatosan gyűjti és publikálja a közétkeztetésben már jól bevált – külföldi és a magyarországi – gyakorlatokat, remélve azt, hogy ezáltal lesznek olyan iskolavezetők, önkormányzatok, szülői munkaközösségek, melyek kiválasztanak és a helyi viszonyokra adaptálnak egy-egy jó elemet, hogy megvalósítsák saját gyermekeik egészsége érdekében. Dr. Pozsgay Csilla szerint a kampány során nem szabad elfeledkezni a közétkeztető cégekről sem.
Az OGYÉI főigazgatója szerint, az általános közvélekedéssel szemben sok tisztességes és az egészséges táplálkozás alapelveire építő vállalkozás van, mely elkötelezett a gyermekek iránt. Az OGYÉI körükben is keresi azokat, akik példaértékű programjaik megjelenítésével például szolgálhatnak mások számára.
A most útjára induló „Élj könnyebben!” elnevezésű egészségnevelő kampány keretében két pályázatot indít el az OGYÉI – mondja a főigazgató. „Keressük Magyarország legfinomabb TOP 50 menzaételét és ezzel párhuzamosan a 2016-os év közétkeztetőjét is.”
A játék kiírása a merokanal.hu weboldalon olvasható el, ezen a felületen keresztül lehet voksolni is. Szavazni két időszakban lehet: 2016. november 21-től 2016. december 2-ig, illetve 2016. december 5-től 2016. december 16-ig tartó időszakban.
Az osztály szavazatát az osztályfőnök küldheti be, akinek legkésőbb a kiválasztott játékperiódus kezdetéig regisztrálnia kell a merokanal.hu weboldalon. Ezzel benevezi osztályát a versenyre, s egyúttal meghívja az iskola közétkeztetőjét is a versenybe. Az osztályok diákjai a tesztelt 10 menzanap után kiválasztják azt a hat ebédre felszolgált ételt (2 levest, 2 főételt és 2 desszertet), amit a legfinomabbnak tartottak. Az osztályfőnök a merokanal.hu oldalon leadja az osztály szavazatát, legkésőbb 2016. december 20-áig.
A játékot szervező OGYÉI által összehívott szakmai zsűri ellenőrzi a recepteket, megnézi, valóban megfelel-e a rendelet előírásainak. A szavazatokat összesítjük, ez alapján kialakul a 10 levest, 30 főételt és 10 desszertet tartalmazó TOP50-es lista. A listán szereplő ételek receptgyűjteménye elérhető lesz a honlapon, így akár otthon is elkészíthetik a szülők a gyerekek kedvenc ételeit. Az a szolgáltató, amelynek a legtöbb étele kerül fel a listára elnyeri az év közétkeztetője címet.
Forrás: szivderito.hu