Aktuális

Meggyújtották az első adventi gyertyát november 27-én Szerencsen, a Rákóczi-vár belső udvarán.

Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: a keresztények már a karácsonyra, Jézus születésének ünnepére készültek. A katolikus hívők ilyenkor böjttel, bűnbánattal és jócselekedetekkel várták Jézus születésének ünnepét.

A szerencsi adventi eseményen Kocsis Sándor római katolikus plébános arról beszélt a megjelenteknek, hogy minden embernek szüksége van olyan közösségekre, amelyek megtartják őt a szerető Jóisten mellett. A plébános úgy fogalmazott, hogy olyan bárkákat kell építeni, mint a család vagy a templom közössége. – Mindannyiunk számára szükség van ezekre a közösségekre, ahol a Jóistent velünk együtt azonos módon imádni és tisztelni szerető emberek gyűlnek össze, mert ezek a közösségek tartják meg bennünk az Isten hitet – hangzott el. 

Kocsis Sándor plébános és a Micimackó óvoda gyermekei közösen gyújtották meg a gyertyát. Fotó: Szerencsi Hírek

Ezt követően Kocsis Sándor az óvodásokkal közösen gyújtotta meg advent első lila színű gyertyáját, amely a bűnbánatot és a hitet jelképezi. A gyertyagyújtáson fellépett a Napsugár óvoda Micimackó csoportja és a Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjai adtak elő zenés- táncos műsort, valamint a Városi Nyugdíjas Klub énekelt a megjelenteknek. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár mindenkinek forró teával és süteménnyel kedveskedett, amit Visi Ferenc karácsonyi dallamai kísértek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.