Aktuális

Az ország ötvenegy önkormányzatának vezetője vett részt azon az ünnepi eseményen, amelyet november 16-án tartottak a Belügyminisztérium színháztermében.

A meghívás azoknak a településeknek szólt, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el a közfoglalkoztatásban. Pátriánkból Szerencs és Tiszaladány részesült elismerésben, amely – egyenként – hétmillió forintos támogatással járt a közfoglalkoztatási program továbbfejlesztésének segítéséhez.

Koncz Ferenc (b) átveszi a Belügyminisztériumi kitüntetést - Fotó: SfL

Pintér Sándor belügyminiszter kitüntetéseit Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkártól vehették át az önkormányzati vezetők, közöttük Koncz Ferenc szerencsi és Liszkai Ferenc tiszaladányi polgármesterek. Ugyancsak elismerésben részesült három önkormányzat által létrehozott nonprofit gazdasági társaság, öt országos közfoglalkoztatási programot megvalósító szervezet, továbbá tizenhat olyan település kapott még Start Plusz díjat, amelyek közfoglalkoztatásra szerveződött szociális szövetkezetet működtetnek. A kitüntetetteknek – pohárköszöntőjében - Hoffmann Imre, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár gratulált.