Aktuális

Tavaly, az év elején lépett hatályba a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosítása. Ennek alapján a Közszolgálati Tisztviselők napja (július 1.) már nem törvényben biztosított munkaszüneti nap, ugyanakkor a módosítás biztosítja annak lehetőségét, hogy egy adott önkormányzat a jövőben is megtarthassa a saját ünnepét.

Szerencs Város Polgármesteri Hivatalának vezetői úgy döntöttek, élnek a lehetőséggel, a munkatársak június 28-án tartották meg a Köztisztviselők Napját. Az eseményen Nyiri Tibor polgármesteri ügyeket ellátó alpolgármester, Dr. Egeli Zsolt alpolgármester és Dr. Barva Attila jegyző köszöntötte a hivatal munkatársait.

Kifejtették, hogy a közigazgatási munkában a hatékonyságra kell törekedni, ám ezt a feladatot csakis a jogrendszer, és a helyi sajátosságok kiváló ismeretével lehet elvégezni és ezt a feladatot a szerencsi köztisztviselők maximálisan ellátják. Hangsúlyozták, a köztisztviselői munka egyfajta életforma, amelyen keresztül a polgárok megítélik a közhivatalokat, az önkormányzatokat.

Az esemény alkalmat adott arra, hogy átadják „Az Év Köztisztviselője” elismerést. A díjat Király Judit a polgármesteri hivatal közművelődési szakreferense kapta meg az önkormányzat vezetőitől.

Fotók: SfL