Aktuális

Megkezdte a távfűtést Miskolcon kedden a hőszolgáltató társaság, miután az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése alapján a napi középhőmérséklet egy napon keresztül 10 fok alatt, vagy három egymást követő napon 12 fok alatt marad - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.

A természetes energiát biztosító, Miskolcot szintén távhővel ellátó PannErgy Nyrt. azt közölte az MTI-vel, hogy a geotermikus erőmű nyári karbantartási munkálatai a tervek szerint befejeződtek.

A társaság Miskolcon 2017-ben csatlakozott a távfűtési rendszerhez, tájékoztatásuk szerint a távfűtését kedden szakaszosan elindították.

A katasztrófavédelem közleményt bocsátott ki, amelyben tájékoztatja az állampolgárokat, hogy mire figyeljenek a fűtés során, illetve mely kerülhetőek el a kéménytüzek, és szén-monoxid-mérgezések.

Kéménytűz, Fotó: illusztráció

A katasztrófavédelem közleménye szerint a fűtési szezon ugyan hivatalosan csak október 15-én kezdődik, az időjárás a hétvégén hűvösre fordult, és az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is őszies marad. A hidegebb időjárás miatt több háztartásban is befűtenek a napokban.

Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt nem rendeltetésszerűen használják, ha szabálytalan annak kivitelezése, vagy ha a rendszeres műszaki felülvizsgálatot elmulasztották – áll a dokumentumban, amely szerint az alábbi tanácsok figyelembevételével mind a kéménytüzek, mind a szén-monoxid-mérgezések elkerülhetők:

A fűtőeszköz és a kémény kialakítását és karbantartását bízzák szakemberre, a házilag barkácsolt berendezések életveszélyesek lehetnek.

Évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőeszközét. A lerakódott por és szennyeződés nemcsak rontja a fűtés hatékonyságát, hanem balesetekhez is vezethet.

A családi házakba a kéményseprő nem megy automatikusan, a lakó által foglalt időpontban végzi el az ingyenes ellenőrzést és tisztítást.

A http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ugyfelszolgalat linken lehet időpontot foglalni. Ha valaki a telefonos ügyintézést választja, hívja a 1818-as telefonszámot, majd a 9-es és az 1-es nyomógomb benyomásával eléri a kéményseprőipari ügyfélszolgálatot.

A szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodjanak a lakás megfelelő szellőzéséről. Az új, jól szigetelő ajtókba és ablakokba szereltessenek részszellőzőt. A szén-monoxid akkor alakul ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a szoba levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás.

Egy megfelelően működő fűtőeszköz is bármikor meghibásodhat, ezért tanácsos egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt beszerezni. A nem megfelelő érzékelők életveszélyesek, mert hamis biztonságérzetet keltenek, és korántsem biztos, hogy időben jeleznek.

Szénmonoxid érzékelő, Fotó: safewise.com

Az alábbi linken található érzékelők megbuktak az ellenőrzéseken, ne használja őket! http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/Nem_megfelelo_CO-erzekelok_20170803.pdf

Az alábbi linken található érzékelők megfelelő biztonságot nyújtanak: http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/Megfelelo_CO-erzekelok_20170803.pdf

Ne fűtsenek háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával, mert ezek amellett, hogy mérgező gázokat bocsátanak ki, fokozzák a kéményben a kátrány és a korom lerakódását. Az ilyen lerakódások miatt leszűkül a kémény belseje, ami miatt visszaáramolhat a füst a házba.

Ha valaki csak két hétig háztartási hulladékkal fűt, annyi korom és kátrány rakódik le a kéményben és a fűtőeszközben, mint normál fűtőanyag használata esetén egy teljes fűtési szezonban.

A kémény belső falára lerakódott vastag korom- és kátrányréteg a fűtés hatására izzani kezd és akár meg is gyulladhat, ami lakástűzhöz vezethet. Minden ötödik lakástűz a kéményben keletkezik.

Forrás: MTI/Hirado