Aktuális

Az aradi vértanúkra emlékeztek október 5-én Szerencsen.

Az eseményen Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus osztotta meg ünnepi gondolatait, kiemelve, hogy az aradi vértanúk olyan hithű, erős férfiak voltak, akik mai napig példát mutatnak a jövő nemzedékének. – Ugyan különböző emberek voltak, de mindannyian hűségesek akartak maradni Istenhez és a hazához – mondta.

Ezt követően a politikai pártok, intézmények és a civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorút a vértanúk kopjafájánál. Az ünnepség az Arad utcai emléktábla koszorúzásával ért véget. A megemlékezésen közreműködtek a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjai.

A Bocskai István Katolikus Gimnáziumban is megemlékeztek meg az aradi vértanúkról. Az eseményen Jancsovszki Máté pedagógus mondott beszédet, aki kiemelte, hogy tizenhárom olyan férfira emlékezünk ezen a napon, akiknek a szabadság helyett - amiért harcoltak - csak a halál jutott. Ezt követően a 11. A osztályos diákok idézték fel az 1849. október 6-ai eseményeket. A megemlékezésen közreműködött az iskola énekkara is Nagy Attila vezetésével.