Aktuális

Az 1956-os eseményekről emlékeztek meg október 23-án városunkban. Az ünnepség koszorúzással vette kezdetét a szerencsi Kossuth téren, ahol Nyiri Tibor polgármester tisztelgett a forradalom hősei előtt.

A városvezető kiemelte, hogy az 1956-ban fennálló hatalom igyekezte megtörni a magyar népet és elvenni a szabadságát, hazaszeretetét, identitását és ha kellett akár az életét is.

– Ez a számában kicsi, de összetartozásában nagy nemzet sokévnyi önkényuralom után példát mutatott az egész világnak, hiszen nem tűrte tovább a zsarnokságot, a megaláztatást és azt mondta elég volt – hangsúlyozta Nyiri Tibor. Ezt követően a politikai pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az 1956-os obeliszknél. A koszorúzáson közreműködött a Hegyalja Pedagógus Kórus.

A Rákóczi-vár Színháztermében folytatódott a megemlékezés, ahol Koncz Ferenc országgyűlési képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Úgy fogalmazott, hogy ennek a nemzetnek mindig voltak hősei az adott időben, és akár egyszerű emberekről, akár vezetőkről volt szó mindig tudták mi a dolguk és kötelességük.

– Azt kívánom, hogy olyan életet tudjunk élni, hogy egyszer majd ránk is úgy emlékezzenek, ahogy mi emlékezünk rájuk az 56-os hőseinkre – zárta gondolatai az országgyűlési képviselő. Az ünnepség a Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjainak műsorával ért véget. A Református temetőben Ifj. Tatay Zoltán, az 1956-os forradalom szerencsi áldozatának sírjánál Nagy József emlékezett meg gyermekkori barátjáról, majd a elhelyezték el az emlékezés virágait. Közreműködött Ringer István, valamint a 792. sz. Bocskai István Cserkészcsapat Ifj. Tatay Zoltán Rajának tagjai.