Aktuális

Új focipályát építenek a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen. A munkálatok a közelmúltban kezdődtek el és a tervek szerint tavasszal birtokba is vehetik a sportolók. A két focipálya immáron megfelel majd a Bozsik-program előírásainak is, mely a hazai labdarúgás utánpótlás nevelését szolgálja.

A Bozsik-program az ifjúsági csapatok tornarendszere, mely 7 éves kortól kezdődik. Városunkban már több mint öt éve működik. A Szerencs VSE színeiben jelenleg a hét, kilenc, tizenegy és tizenhárom éves korosztályú gyermekek vesznek részt a Magyar Labdarúgó Szövetség által is támogatott programban.

Ahhoz hogy ez továbbra is működhessen, és ne kelljen a szerencsi gyerekeknek másik településre utazni, hogy sportolhassanak, egy második focipálya megléte is szükségessé vált. Az új pálya kialakítása a közelmúltban kezdődött el.

Már javában tart az új focipálya építése © Fotó: Szerencsi Hírek

– A futball még mindig népszerű sportág a gyerekek körében és egészen kicsi kortól elkezdhetik, hiszen már ovifoci is van a városban. Célunk, hogy a fiataloknak széles körben biztosítsuk a futballozási lehetőséget. A Bozsik foci egyszerre hat pályán zajlik, ehhez viszont két nagy pálya szükséges.

Természetesen ennek a pénzügyi feltételeit is meg kell teremteni – mondta Nyiri Tibor polgármester, az SZVSE elnöke, aki hozzátette: az új focipálya anyagi feltételeinek biztosításához pályázatot nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz, amely 7,8 millió forinttal támogatta a beruházást, valamint az önkormányzat saját erejéből fedezi az építést.

A munkálatokat a Cs-Ker Tranzit Kft. végzi, és jelenleg a terület feltöltésén dolgoznak. A pályát saját földekből, például a cukorgyári hűtőtavak melletti talajból alakítják ki. Az új focipálya 90-100 cm-rel lesz magasabban, mint a már meglévő és néhány napon belül szeretnék fűmaggal is bevetni.

A Bozsik focitornák célja az is, hogy olyan játékosokat neveljenek, akik később az ifi és a felnőtt csapatot is tudják majd erősíteni. A tervek szerint tavaszra befejeződnek a munkálatok és a pálya teljes egészében készen áll majd arra, hogy a focisták birtokba vegyék.