Aktuális

A Volánbusz március 25-én jelentette be, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel – az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében – március 29-től rendkívüli intézkedést vezet be.

A közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében valamennyi járatán – azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást, a helyi járatokon is – felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől. Ez azt jelenti, hogy

a buszokon nem lehet jegyeket venni a sofőrnél.

Az állami tulajdonú közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően az utasoknak a korábbi hasonló intézkedésekhez képest több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket: a kordonozást követően továbbra is elérhető csatornákon (pénztárak, jegykiadó automaták, Közlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai), illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés.

Újdonságként a MÁV-START pénztáraiban – országszerte közel 300 helyszínen – március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni. A Volánbusz felelős szolgáltatóként és munkáltatóként minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében.

Fotó: volanbusz.hu