Aktuális

A nemzeti összetartozás napján tartottak megemlékezést június 4-én a Szerencsi Polgármesteri Hivatal előtti Trianoni emlékműnél.

A Trianoni Békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján tartott eseményen Nyiri Tibor Szerencs város polgármester köszöntötte a megjelenteket. A város első embere beszédében kiemelte Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb eseménye, mérhetetlenül súlyos büntetés volt az ország számára. Hozzátette: fontos, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a határon túli magyarokkal. Szerencs Város Önkormányzata a jövőben még szorosabbra fűzi kapcsolatát romániai testvérvárosával Nyárádszeredával. Ezt követően Koncz Zsófia országgyűlési képviselő beszédében kifejtette, a határon belül és túl élő magyarokat, csakis egy erős kormány képes összetartani.

A beszédeket követően elhelyezték az emlékezés koszorúját a Trianoni emlékműnél. Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójáról 2010 óta a nemzeti összetartozás napján tartják meg. A trianoni békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések Magyarországra erőszakolt rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyar Királyság és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság új határait.

Egyes becslések az új határok megrajzolásával az őshonos magyar népességből 300 ezer került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához. A döntés 23,4 millió lakost érintett, Magyarországon az összmagyarság mindössze alig kétharmada, megközelítőleg 8 millió fő maradt.

Fotó: Nagy István

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.