Aktuális

A kórházi központi oltóhelyeken (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc) és járásonként egy szakrendelőben (Rendelőintézet, Szerencs) januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát.

A kormány célja az, hogy minél nagyobb átoltottságot és így minél erősebb védettséget tudjanak elérni a járvány esetleges újabb hullámainak kitörése előtt. Előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval lehet részt venni az akcióban.

Elsősorban a még oltatlanokat várják, valamint azokat, akik esetében legalább négy, de legfeljebb hat hónap telt el az alapimmunizáció óta. A háziorvosokat arra kérték, hogy januárban a rendelési idejükön kívül legalább egy péntek délután és egy szombaton tartsanak oltási napot. Erről a telefonon a háziorvosok nyújtanak tájékoztatást.

Miskolcon a központi oltóhelyen és a szerencsi rendelőintézetben – 3900 Szerencs, Bekecsi út 10. – csütörtökönként és péntekenként 14 órától 18 óráig, szombatonként 10 órától 18 óráig várják a jelentkezőket. Rendelkezésre áll Pfizer, Moderna, Janssen és Sinopharm vakcina. Csökkenti a várakozási időt, ha az érkezők kinyomtatva, kitöltve és aláírva magukkal viszik a regisztrációs lapot és a hozzájáruló nyilatkozatot (utóbbi a harmadik oltás esetén is kell), ami a koronavirus.gov.hu oldalon található, akárcsak a 12-18 évesek számára szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozat.

Az 5-11 éves korosztály oltásáról a házi gyermekorvosok adnak telefonon tájékoztatást. A szakemberek azt javasolják, hogy a harmadik oltást is kérjék az emberek. Senki ne bízzon benne, hogy kellő védettséget biztosít neki az, hogy átesett a betegségen. Gyógyulás után is ajánlott felvenni a teljes oltási sort.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.