Szerkesztőségünk tavaly már beszámolt róla, hogy illóolajgyártásba kezdett a Future Plastik Kft. a szerencsi telephelyén. Akkor megírtuk, hogy a GINOP Plusz pályázat keretében 183 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében a cég magas minőségű, hazai gyártású illóolajok előállítására és világpiaci bevezetésére vállalkozott.
A Grapoila márka természetes kozmetikumok fő hatóanyagai a saját gyártású, élelmiszerként már világszerte bizonyított, egyébként kiváló bőrápoló tulajdonsággal is rendelkező hidegen sajtolt olajok. Az immár nemzetközi hírnevet is szerzett márka hozzánk eljutatott sajtóközleményből kiderül, hogy a vállalat a további lehetőségek kiaknázására elkezdte – a hidegen sajtolástól merőben eltérő – illóolaj-lepárló gyártástechnológia alkalmazását is, melyek eddig hiányoztak a Grapoila portfóliójából.
Zárórendezvény a szerencsi cég telephelyén.
A cég magyar tulajdonban van, a termékek hazai gyártásúak, a szerencsi telephelyen több mint 15, köztük megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak. Kiváló kapcsolatot ápolnak a környékbeli gazdákkal, termelőkkel, az együttműködés pedig folyamatos. A vállalat előtérbe helyezi a fenntarthatósági szempontokat is, az alapanyag-beszerzéstől kezdve a gyártáson, a csomagoláson át a szállításig.
Fotók: Future Plastik Kft.