Aktuális

November 12-e a Szociális Munka Napja, ebből az alkalomból emlékeztek meg a szociális gondozók idősekért végzett elkötelezett, lelkiismeretes munkájáról.

A Rákóczi-vár színháztermében november 10-én megtartott eseményen köszöntötték azokat, akik az év minden napján elkötelezett szolgálatot nyújtanak. Az értékes munka kiemelkedő fontosságú az egyénnek és a közösségnek. A szociális területen dolgozók többek között ott vannak, amikor a szegénységben élő emberek méltósága, érdekei sérülnek, ha a kórházban a betegség mellett más típusú akadályok is felmerülnek. A szociális dolgozók munkáját Nyiri Tibor polgármester méltatta, beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a munka nagy odafigyelést, türelmet, fegyelmet és tiszta szívet igényel, ezért soha nem lehetünk eléggé hálásak.

Tiszteletét fejezte ki a városban gondozói szolgálatot teljesítő embereknek. Kitért arra is, hogy az egyház nagy szerepet vállal a terhek megosztásában, hiszen évekkel korábban a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) átvette az idősek otthona fenntartását. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a városban dolgozók több anyagi gondoskodást érdemelnének. A beszédet követően kerültek átadásra az elismerések.

 Elismerő oklevélben részesültek: Vinnai Viktor Tamásné (házi segítségnyújtás), Németh Anna Erzsébet (támogató szolgálat), Csengő Zoltánné (Tiszáninneni Református Egyházkerület Szerencsi Idősek Otthona), Ternyik Kitti (Gyémántkapu Idősek Otthona), Stevlikné Fehér Orsolya (Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ).

Az elismerések átadása után műsort adott a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Elsőként a művészeti iskola tanárai mutatták be zenei produkciójukat, majd a drámacsoport rövid, humoros színdarabját láthatta a közönség. Az eseményt végül közös ebéd zárta.