Aktuális

Első alkalommal érkezett május 25-én Szerencsre a Richter Egészségváros, ahol a Rákóczi úton és a várkertben gyűjthették az adománypontokat a résztvevők a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet (ESZEI) részére. A lakossági összefogásának köszönhetően a nap végére összesen 15.803.500 Ft adomány gyűlt össze, amelyből egy csontsűrűség mérő készülék beszerzését fogja megvalósítani a rendelőintézet.

A Richter Egészségváros egyik hagyományos programja a Richter Gedeon életét bemutató, Nem tűntem el című film levetítése. A film 2014-ben készült Richter Gedeon halálának 70. évfordulójára. Különlegessége abban rejlik, hogy egy klasszikus dokumentumfilm helyett neves magyar színészek kalauzolnak el minket a XX. századi Magyarországra, korhű jelmezekkel és környezettel bemutatva Richter Gedeon életét, és az ő máig meghatározó hagyatékát. A film főszerepében Rudolf Péter, Jászai Mari-díjas színész, a Vígszínház igazgatója látható, aki egyben a Richter Egészségváros fővédnöke is.

(Rudolf Péter a szerencsi közönségtalálkozón. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

„Richter Gedeon 1872-ben született a Heves megyei Ecséden. Árvaként testvéreivel együtt a nagyszülei nevelték fel Gyöngyösön. Alig 30 év múlva megalapította Magyarország első modern gyógyszeripari vállalatát, és nevét néhány évvel később már a világ közel száz országában ismerték. A többi már történelem. Filmünk egy különös férfiú alakját festi fel, aki eredeti gondolkodásával mindig váratlan megoldásokkal küzdötte le a tudomány, az üzleti élet és a történelem kihívásait. Ismerje meg egy kalandos élet történetét! Egy igazi magyar hőst, aki a XX. század zűrzavarában felfedezte a halhatatlanság receptjét” – ajánlják a filmet az alkotók. A filmet a szerencsi közönség is láthatta, hiszen május 16-án a Rákóczi-vár, Színháztermében is levetítették. A vetítés után közönségtalálkozó volt Rudolf Péterrel.

A Richter Egészségváros szervezői május 24-én az esti órákban már gőzerővel építkeztek a rendezvényterületen, hogy szűrővizsgálatokkal és előadásokkal adományt gyűjtsenek az ESZEI-nek. Magyarországon a halálesetek jelentős része szív- és érrendszeri problémákra vezethető vissza, de a különböző daganatos megbetegedések is a vezető halálokok közé tartoznak. Az elkerülhető halálozás aránya hazánkban szintén jóval magasabb az EU átlagnál, mindemellett Magyarország a születéskor várható élettartam tekintetében sem teljesít jól. A különböző kockázati tényezők közül kiemelt problémát jelent a dohányzás és az elhízás. (Forrás: State of Health in the EU Magyarország Egészségügyi országprofil 2023). Az életmódbeli és környezeti tényezőknek, valamint a prevenciónak hatalmas szerepe van az egészségben eltöltött életévek tekintetében, ezért a különböző szűrővizsgálatok és egészségmegőrzéssel kapcsolatos programok jelentősége elvitathatatlan.

(Az esemény reggel a Richter Egészségsétával kezdődött. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

A reggeli egészségsétát követően a színpadi köszöntőbeszédek során Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere szólt először az Egészségváros résztvevőihez: „Hadd köszönjük meg, hogy egy ilyen rendezvényt szerveztek Szerencs városába, a szerencsi és környékbeli emberek életébe. Ez a nap arról szól, hogy hogyan lehetne a legkülönfélébb betegségek kialakulását megelőzni. A Richter egy olyan cég, amelyből Magyarország csak profitálhat, a szerencsi emberek és mindenki, aki itt van ezen a rendezvényen csak nyerhet. A Richter Egészségváros programsorozat keretében felajánlott adományösszeg egy rendkívül példamutató gesztusa a társaságnak” – mondta a polgármester.

A rendezvény megnyitóján Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője elmondta: „Sokat beszélünk a nagyvállalatok társadalmi szerepvállalásáról. Fontos, hogy ezeknek valódi hozzáadott értéke legyen, és az Egészségváros egy ilyen rendezvénysorozat. Több mint egy évtizede járjuk az országot ezzel a prevenciós rendezvénnyel, és eddig 101 alkalommal került megrendezésre” – hangsúlyozta Beke Zsuzsa. Hozzátette: Az egészségügy, a prevenció alapvető fontosságú ügy a Richternek. Fontos nekik, hogy az emberek számára ne csak korszerű készítményeket készítsenek, hanem tegyenek azért is, hogy a magyar lakosság egészségügyi állapota és az egészségmutatóink jobbak legyenek.

(A szűrővizsgálatok iránt nagy volt az érdeklődés. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

Dr. Bobkó Géza, az ESZEI igazgató főorvosa is megosztotta gondolatait az Egészségvárossal kapcsolatosan: „A saját egészségünkért nekünk kell tenni, és azt gondolom, hogy az egyéni felelősséget érezni kell. Ez a program kifejezetten alkalmas arra, hogy tegyünk egészségünk megőrzéséért. Egy bölcs mondás szerint beteg embernek azt tartjuk, aki azt hiszi, hogy egészséges. Nagyon fontos tudnunk, hogy attól függetlenül, hogy nincsenek tüneteink, még lehetnek lappangó egészségügyi problémáink, és ezeknek a problémáknak a felismerésére a ma rendelkezésre álló szűrővizsgálatok kifejezetten alkalmasak. Én orvosként még nem találkoztam olyan gyógyszergyártó céggel, aki ennyit áldozott volna a lakosság egészségének megőrzésére, mint a Richter – hangsúlyozta az igazgató főorvos.

A szűrések és tanácsadások mellett az ESZEI szakemberei változatos, hiánypótló egészségügyi előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Az Agora sátorban olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a női egészséghez köthető fontos kérdésekről, a memória működéséről, diabetológiáról, de a lelki egészség fontosságáról is. Az élőben közvetített előadások a rendezvényt követően is elérhetőek maradnak a Richter Egészségváros Facebook oldalán, melyek a későbbiek során is jól hasznosítható tanácsokat tartalmaznak az egészségmegőrzéssel kapcsolatban.

(Rengeteg szűréssel várták a szerencsi és környékbeli érdeklődőket. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

A Richter a Nőkért sátorban számos további életmód-előadás látható volt: Szily Nóra közismert pszichológus a hétköznapok során alkalmazható megküzdési stratégiákról, valamint az önismeret fontosságáról közvetített hasznos információkat. Jaksity Kata műsorvezető, aki a civil társadalomban is fontos kezdeményezések elindítója, a boldogság megteremtéséről beszélgetett a résztvevőkkel. Ezen felül Béres Alexandra fitness-világbajnok és Molnár Andi táncművész-műsorvezető életmódtanácsait is meghallgathatták a helyszínre érkezők, akik ezúttal is hasznos információkkal szolgáltak a helyszínre érkezők számára. Az UNICEF a gyermekek testi-lelki egészségmegőrzésével kapcsolatosan tartott előadást, de az Aktív Iskola programmal is megismerkedhettek az érdeklődők.

A hiánypótló szűrések és tanácsadások mellett a színpadon is izgalmas programok várták a helyszínre látogatókat. Katus Attila világ- és Európa-bajnok sportoló alaposan megmozgatta a helyszínre érkezőket a délelőtt folyamán. Az aerobik órát követően előadással-bemutatóval készült többek között a Hajnali Néptáncegyüttes, a szerencsi óvodások, a Szenior Örömtánc csoport és a Szikra Tánc- és Mozgásstúdió is. Annak érdekében, hogy minél vidámabb hangulatban gyűjthessék az adománypontokat a résztvevők Kollányi Zsuzsi és Molnár Andi is színpadra lépett.

(A Szikra Tánc- és Mozgásstúdió növendékeinek műsora. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

A nap végén a Richter Gedeon Nyrt. részéről Beke Zsuzsa osztotta meg az érdeklődőkkel az alábbi számokat, melyek jelzik, egy nap is milyen sokat jelenthet Szerencs lakosságának egészségmegőrzésében. „A szerencsi Egészségvároson a mai napon is sok szűrést és tanácsadást hajtottak végre a Rákóczi úton és a várkertben. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy milyen hiánypótló az esemény, hiszen többek között prosztataszűrésen 185 vizsgálatból 2 súlyos érték jelentkezett, vérnyomásmérésen 478-an vettek részt, és több esetben is 200 feletti értéket mértek. Inbody testösszetétel mérésre összesen 160-an jelentkeztek, és összesen 41 főnek javasoltak további kivizsgálást. Koleszterin-mérésen 202-en vettek részt, és 20 esetben javasoltak további kivizsgálást a szakemberek.

Sokan hallgatták meg az előadásokat, az Egészségsétához 263 ember csatlakozott. Az online térben pedig 1.307 ponttal járultak hozzá a lakosok a Richter alapadományának növeléséhez. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a mai nap eredményével együtt a velünk együttműködő egészségügyi intézményeknek már összesen 644.330.700 forintot adományozhattunk különböző hiánypótló egészségügyi fejlesztések megvalósítására” – foglalta össze Beke Zsuzsa.

(Minden szkennelés 500 forinttal gyarapította az ESZEI adományalapját. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára is ellátogatott a rendezvényre, aki az adományátadást követően elmondta: „Köszönjük a Richternek ezt a kiváló rendezvényt és ezt a szolgálatot, amit már több mint 14 éve elvégez. A Richter nem véletlenül a kormány egyik kiváló stratégiai partnere. Sok területen dolgozunk együtt, elsősorban a gyógyszeripari kérdésekben, de azt hiszem, hogy ez a népegészségügyi szemlélet, amit a Richter végez, megérdemli, hogy erre a területre is kiterjesszük az együttműködésünket. Szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy bejelentsem, egy új szűrővizsgálatot fogunk indítani: 5 évente egyszer mindenki jogosult lesz arra, hogy az egészségbiztosító által finanszírozva részt tudjon venni egy teljeskörű szűrésen. Gratulálok a kiváló teljesítményhez, gratulálok a szerencsieknek” – mondta az államtitkár.

Nyiri Tibor is megosztotta gondolatait az adományátadó során: „Az egészség fontos, de ha egy pillanatfelvételt csinálunk, ennél szerintem van valami, ami most még fontosabb. Mégpedig az, hogy ennyire össze tudott fogni a város, hogy ilyen sokan eljöttek erre a rendezvényre. Örökre a szívünkbe zárjuk a Richtert. Ez Szerencs életében egy sikeres nap volt” – hangsúlyozta a városvezető.

(A résztvevők személyesen kérdezhettek az orvosoktól. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

Beke Zsuzsa az adományátadás során elmondta, hogy azt a közel 650 millió forintot, amit a Richter az Egészségvárosok során átadott az ország különböző egészségügyi intézményeinek most további 15.803.500 forinttal gyarapítja.

Dr. Bobkó Géza örömmel fogadta az adományt: „A lakosság figyelmét arra hívnám fel, hogy ugyanez a lelkesedés a hétköznapokra is terjedjen át, ami a mai rendezvény hangulatát övezte. Legyen értelme annak, hogy itt voltunk, és ha valakinek valamilyen egészségügyi problémát szűrtek ki a rendezvény során, annak a további kivizsgálását és ellátását az egészségügy elvégzi, hiszen ehhez minden eszközünk rendelkezésre áll. A kitűzött adománycélt, a csontsűrűség mérő készülék beszerzését a mai lakossági összefogásnak köszönhetően meg tudjuk valósítani” – hangsúlyozta az igazgató főorvos.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, a térség országgyűlési képviselője az alábbi gondolatokat osztotta meg az adományátadást követően: „Szeretnék gratulálni a Richternek ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus napot megszerveztek, és a prevencióra ilyen nagy mértékben felhívták a figyelmet. Szeretnék továbbá köszönetet mondani a szerencsi rendelőintézetnek, főorvos igazgató úrnak, a kollégáinak és minden egészségügyi dolgozónak, hogy egész nap itt voltak velünk, és segítettek a szűrések-tanácsadások megvalósításában. A szerencsieknek és környékbelieknek pedig köszönöm a részvételt” – mondta Koncz Zsófia.

(Dr. Bobkó Géza, az ESZEI igazgató főorvosa és Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek)

Sok értékes adománypont gyűlt össze az online aktivitásoknak köszönhetően is. Azok, akik személyesen nem tudtak ellátogatni a Rákóczi útra és a várkertbe élő közvetítés során, az Egészségváros hivatalos Facebook oldalán is figyelemmel kísérhették az előadásokat. Az online aktivitás ugyanúgy értékes forintokat ért az ESZEI-nek, mint a személyes részvétel, így az élő közvetítésekhez fűzött aktivitásokkal összesen 653.500 forint gyűlt össze az egészségügyi intézmény számára.

A lakosság összefogása és a különböző programelemeken való aktív részvétele Szerencsen is szép eredményeket hozott: a tanácsadásokért, előadásokért és szűrővizsgálatokért járó 500 forint értékű adománypontok jelentősen megemelték az alapadomány összegét. A Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott 3,5 millió forintos alapadomány a rendezvény végére 15.803.500 forintra emelkedett. Ezt az összeget az ESZEI Szerencs egy csontsűrűség mérő készülék beszerzésére fordítja majd.