Aktuális

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztek október 23-án Szerencsen. A programsorozat reggel a Kossuth téren kezdődött, ahol az önkormányzat, intézmények, civil szervezetek és politikai pártok képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit és mécseseit. A megemlékezés ezt követően a Rákóczi-vár színháztermében folyatódott.

Kiss Attila, Szerencs polgármestere három gondolat köré építette beszédét. Az első arról szólt, hogy a történelmet mindig a győztesek írják, ugyanakkor megemlítette, hogy a hősök vérével is íródik, utalva az 1956-os forradalomra. Második gondolatában a művészet és a történelem kapcsolatát hangsúlyozta. Több magyar alkotást is megemlített, mint például Goda Krisztina rendezésében a Szabadság, szerelem című filmet, amely segítette őt, hogy jobban megértse a forradalmat. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem személyes megismerése is fontos. A helyi hősök, mint Tatay Zoltán és Oleár István példáját említette, akiknek emlékét őrzi Szerencs. „Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak” – zárta gondolatait a városvezető.

(Kiss Attila, Szerencs polgármestere köszöntötte a megjelenteket)

Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hálásak lehetünk a forradalmároknak azért, hogy ma szabad országban élhetünk és gondolatainkat bármikor szabadon elmondhatjuk. „Ez az ’56-os hősök nélkül egészen biztosan nem így történt volna” – fűzte hozzá az államtitkár. Majd úgy folytatta, hogy a teljes nemzet egységét az mutatta, hogy diákok és tanárok, munkások és mérnökök együtt, közösen néztek szembe a hatalmas elnyomó többséggel. „Ez tényleg csak igaz szívvel történhetett meg, ez 1956 üzenete, szellemisége” – tette hozzá.

A beszédeket követően a szerencsi alap- és középfokú oktatási intézmények ünnepi műsoraiból láthatott a közönség egy válogatást. Közreműködött a Bolyai János Katolikus Általános Iskola, a Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, a Bocskai István Katolikus Gimnázium, Technikum és Óvoda, a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola, a Hajnali Néptáncegyüttes, valamint Gulyás Levente és Juszku Botond.

(A 792. számú Bocskai István Cserkészcsapat tagjai megemlékeztek Tatay Zoltánról)

Az idei szerencsi október 23-ai programsorozat utolsó állomásaként az emlékezők Tatay Zoltán és Oleár István sírhelyeinél fejezték ki tiszteletüket. A jelenlévőket Bárány Zoltán, a 792. számú Bocskai István Cserkészcsapat helyettese köszöntötte, majd Estók István református lelkipásztor közös áhítatra hívta az emlékezőket. Ezt követően Nagy József osztotta meg a gondolatait, aki aktívan részt vett a helyi és környékbeli ’56-os forradalmi tevékenységekben, majd a saját maga által írt verset szavalta el, ami után a megemlékezők elhelyezték a koszorúkat és mécseseket. A szabadságharc során a szerencsi származású Oleár Istvánt is súlyos lövés érte, életét már nem tudták megmenteni, az ő sírhelyét szintén megkoszorúzták.

  • Galéria: