Aktuális

Bárányné Balogh Melinda vagyok, 1983-ban születtem Miskolcon. Gyermekkoromban Mezőzomboron laktam, viszont 23 éve élek Szerencsen férjemmel Balázzsal, akivel 19 éve házasok vagyunk és három gyermekünk született: Boglárka, Bianka és Borbála.

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskolába jártam, majd a Tokaji Ferenc Gimnáziumban érettségiztem pedagógia tagozaton, diplomámat Szociálpedagógia szakon szereztem 2006-ban a Debreceni Egyetemen. Mindig is célom volt szakmai ismereteim bővítése, ezért Fejlesztőpedagógus diplomámat 2008-ban kaptam meg, később pedig szociális és pedagógus szakvizsgát is tettem. 2020-ban az Eszterházy Károly Egyetemen Egerben Szociálpedagógus mester diplomát szereztem, ezzel egyetemi szintre emelve szakmai ismereteimet. Hatalmas elismerés volt számomra, hogy 2023-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata „Szociális Munkáért díjban” részesített eddigi munkám elismeréseként.

16 évvel ezelőtt férjemmel létrehoztuk az Együtt A Sérült Emberekért Alapítványt Szerencsen, amely, mint fenntartó jelenleg 26 fő fogyatékkal élő fiatal számára biztosít nappali intézményi ellátást bekecsi telephelyén. Az alapítvány működésével kapcsolatos feladatokat, pályázatok írását, lebonyolítását végzem, valamint a nappali intézmény vezetőjeként dolgozom.

Szakmám iránt elhivatott vagyok, ezért személyes felelősségemnek érzem megválasztott képviselőként elsősorban a szociális ellátórendszerben erősíteni a szakemberek közötti együttműködést. Célom, segíteni a hátrányos helyzetű családok számára az ellátórendszerben való kiigazodást és az egyenlő esélyű hozzáférést. Nagy hangsúlyt szeretnék fektetni a nagycsaládosok, a hátrányos helyzetűek és a fogyatékkal élők számára nyújtható lehetőségekre. A sport, a kulturális események és szabadidős programok, valamint nyári táborok kedvezményes lehetőségeit keresve támogatom a helyi családokat.

Alapítványi munkatársként szeretném segíteni a térségben működő civil szerveződések munkáját. Megtisztelő számomra, hogy a Beteg Gyermekekért Alapítvány tagjává választottak.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökeként nagyon összetett és nagy felelősséggel járó munkát vállaltam, melynek legnagyobb tudásom szerint szeretnék eleget tenni. Örömömre szolgál, hogy a szociális, kulturális, nevelési-oktatási,valamint egészségügyet érintő kérdésekben és döntésekben is szerepet tudok vállalni. Szerencs fejlődése szempontjából fontosnak tartom az önkormányzati intézményekkel, Kft-kel való szoros együttműködést, mielőbb szeretném átlátni működésüket, hogy reális képet kapjunk a Bizottság tagjaival együtt a felmerülő nehézségekről, fejlesztendő területekről és kiemelendő tevékenységekről. Szeretek csapatban dolgozni és egyenrangú félként kezelni az embereket. Bízom benne, hogy a közeljövőben továbbra is bizalmat kapok a szerencsi emberektől és együtt tudjuk tovább építeni városunk jövőjét. Köszönöm.

Bárányné Balogh Melinda