Isten tenyerén címmel nyílt kiállítás Ekker Róbert szobrász, grafikus kiállításaiból április 8-án a Rákóczi-vár Árkád termében.
A megnyitón Kiss Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket. Felidézte első találkozását a művésszel az 1990-es évek végén, egy szerencsi rendezvényen, ahol egy baráti beszélgetés során Ekker Róbert közvetlensége azonnal megragadta. A városvezető hangsúlyozta, hogy a művész nem egy elvont alkotó, hanem egy barátságos, közösség-közeli ember, aki könnyen szót ért bárkivel. Kiemelte több ismert szerencsi alkotását is, mint a Kossuth- és Széchenyi-szobrot, a Rákóczi-emlékművet, valamint azokat a csokoládészobrokat, melyek egykor a Csokoládé Fesztiválra készültek, és ma a Szerencsi Turisztikai Központban láthatók.
Barátok, rokonok családtagok és egykori kollágák is eljöttek a kiállításmegnyitóra
Király Judit, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója hozzátette, hogy Ekker Róbert nevéhez több mint hatvan szobor és köztéri alkotás fűződik, melyek jelentős része Szerencsen és környékén található. Felidézte, hogy a 2000-es évek eleje különösen termékeny időszak volt a város számára, amikor számos pályázat tette lehetővé új köztéri művek létrehozását. Az igazgató kiemelte, hogy Róbert sokoldalú művész: nemcsak szobrászként, hanem grafikusként és illusztrátorként is jelentős munkássággal bír. Hosszú ideig a szerencsi csokoládégyár grafikusa volt, meseillusztrációkat és grafikai terveket készített. Országos szinten is különlegességnek számítanak csokoládéból készült szobrai. Király Judit fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Ekker Róbert elsősorban köztéri alkotó, nem pedig rendszeresen kiállító művész, így ez a tárlat kivételes alkalom: utoljára 2004-ben volt önálló kiállítása, tehát 21 év után látható újra ilyen formában a munkássága.
Ekker Róbert is megosztotta gondolatait a közönséggel. Elmondta, hogy művészi pályája grafikusként indult a szerencsi csokoládégyárban, tanulmányait pedig a szegedi Tömörkényi István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában végezte. A kiállítás címére utalva hangsúlyozta a Teremtővel való kapcsolat és a teremtés fontosságát az életében. Úgy érzi, Isten nemcsak őt, de az egész magyarságot a tenyerén hordozza. Kötelességének tekinti, hogy alkotásaival hitelesen mutassa be a történelmet, támaszt nyújtva ezzel a jövő generációinak. Bírálta a történelemhamisítást, különösen a szomszédos országok részéről, és figyelmeztetett: a múlt ismerete és tisztelete nélkül nincs jövő. A művész őszintén beszélt egy nehezebb életszakaszáról is, amikor az anyagi világ vonzása letérítette a helyes útról. Rádöbbent azonban, hogy az igazi érték nem a pénzben, hanem a teremtésben és az alkotásban rejlik. Meggyőződése, hogy minden ember életében az a legfontosabb, mit hagy maga után, mert végső soron ez az, ami „odafönt” számít.
Attila hun király szobra, amit Ekker Róbert szobrász alkotott
A kiállításmegnyitón közreműködtek a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda növendékei. A tárlat 2025. április 25-ig ingyenesen látogatható a Művelődési Központ nyitvatartási idejében.