A Kulcsár Anita Sportcsarnok adott otthont április 10-én a negyedik alkalommal megrendezett Szerencsi OviSportnapnak, ahol vidám gyermekzsivaj töltötte be a teret.
Az eseményt Kiss Attila polgármester nyitotta meg, köszöntve a lelkes óvodásokat, a felkészítő pedagógusokat és a szurkoló szülőket. Beszédében kiemelte, hogy a rendezvény évről évre növekszik, hiszen idén már hat csapat nevezett a tavalyi öt után, majd köszönetet mondott a szervezőknek, a támogatóknak és a szerencsi kézilabdás lányoknak, akiknek köszönhetően a sportnap évről évre sikeresen megvalósul.
A sportnap főszervezője Rábainé Végh Anett képviselő volt, aki köszöntőjében hangsúlyozta öröm látni, hogy évről évre egyre több intézmény csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, ami azt jelzi, hogy valóban van igény a hasonló programokra. A sportnap célja nem csupán a versenyzési lehetőség biztosítása a gyermekek számára, hanem legalább ennyire fontos a közösségépítés, az együtt eltöltött idő, a móka és kacagás is.
Az idei esemény különlegessége volt Gábor Zsuzsanna, a Szerencsi Beteg Gyermekekért Alapítvány elnökének bejelentése: régi álmuk vált valóra azzal, hogy felajánlásokból sikerült minden szerencsi óvodát felszerelni életmentő Epipen autoinjektorral, amely az anafilaxiás sokk – egy súlyos, akár végzetes allergiás reakció – esetén létfontosságú, azonnal beadható adrenalin injekciót tartalmaz, így növelve a gyermekek biztonságát az intézményekben. Az esemény fényét emelte dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, valamint Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész jelenléte. A nap folyamán izgalmas sorversenyek vártak a kicsikre és segítőikre, ahol a gyorsaság és az ügyesség egyaránt számított. A vidám megmérettetésen végül a Szerencsi Gyöngyszem Református Óvoda csapata bizonyult a legjobbnak, őket követte a Bekecsi Lurkó-Ház Napköziotthonos Óvoda, a harmadik helyen a Mádi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde végzett, míg a további helyezéseket a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Napsugár épülete, a Gyárkerti óvoda és a Szerencsi Szent Kinga Óvoda szerezte meg, de a versengés végén a helyezéstől függetlenül minden résztvevő gyermek éremmel és ajándékkal térhetett haza.