Tovább folytatódik a Simai Ifjúsági Tábor és Vendégház felújítása. A létesítmény területén a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft. dolgozói parkolót alakítanak ki, a térburkolás hamarosan befejeződik. A szegélykövek egy része is a helyére került, a füvesítés és a dísznövények telepítése a közeljövőben elkezdődik.
Ducsai Gergő, a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft. gazdasági vezetője a Szerencsi Hírek érdeklődésére elmondta, hogy a felhasznált alapanyagokat a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. gyártotta közmunkaprogram keretében, és térítésmentesen bocsátotta a cég rendelkezésére. Mint megtudtuk, a rekonstrukció már a 2015. június 30-ai átadást követően is folytatódott. A régi időkben kultúrházként ismert helyiségben kialakítottak egy közösségi teret, televízióval ellátott társalgó részt, a beépített kandallóknak köszönhetően megoldódott a téliesítés is. A simai konyha rossz állapota miatt itt történik majd a táborozók – nagyobb csoportok – étkeztetése a cég főzőkonyhájának segítségével. Az egyik bungalóban létesül egy nosztalgiaszoba, ahol felajánlott emléktárgyakat állítják majd ki. Ducsai Gergő kiemelte, hogy a Simai Ifjúsági Tábor és Vendégház a közelmúltban megkapta a „falusi szálláshely napraforgóval” tanúsító védjegy legmagasabb minősítését, a négy napraforgót. Ez garanciát jelent a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalra, és általa pozitív megkülönböztetés éri a tábort a többi szálláshely-szolgáltatóval szemben.