A NAV júliusban és augusztusban összehangolt ellenőrzés sorozatot tartott az Észak-magyarországi régióban. Ellenőrzés volt az üdülőhelyeken, a fürdők és vízpartok környékén, a jelentősebb fesztiválokon és vásárokon, a sport és hobbi tevékenységekhez kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató szektorban, a mozgóárusoknál, a zöldség- és gyümölcskereskedőknél, a különféle kölcsönzőknél, valamint a szépségszalonokban.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében több mint 150 helyszínen mintegy 900 vizsgálatot végeztek a NAV munkatársai. Nagyobb volt a mulasztások aránya a közterületi, piaci értékesítők körében, a nyári kitelepüléseken, a dinnyét, és egyéb gyümölcsöket árusító helyeken. Előfordult, hogy a dinnyét árusító zöldséges több telephelyén sem adott nyugtát, így kiemelt összegű bírságot és üzletzárást helyettesítő bírságot kapott. A revizorok fokozottan figyelték az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségek betartását is. Volt olyan étterem, ahol az ebédidőben tartott forgalomszámlálás hatására több mint 50 százalékkal emelkedett a kiadott nyugták száma és ezzel együtt a pénztárgépben rögzített bevétel is. Utólagos vizsgálat indult annál az élelmiszer-kiskereskedőnél, akinél az online pénztárgépről történt adatmentés során kiderült, hogy egy év alatt ötmillió forintot meghaladó bevételről nem szolgáltatott adatot a NAV szervere felé.Az őszi fesztiválszezonban a NAV a Miskolci Sörfesztivál és a Mádi Furmint Ünnep rendezvényeit is felkereste – tájékoztat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.