Aktuális

A helyi romák szociális helyzetéről, a védőnői szolgálat-, valamint a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet működéséről is beszámolót hallgattak meg a képviselők, Szerencs Város Önkormányzatának szeptember 24-ei ülésén.

A Szerencsen élő romák szociális, lakhatási körülményeiről, megélhetési helyzetéről tájékoztatta a képviselő-testületet Varga Jánosné a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Elhangzott, hogy a település lakosságának mintegy 5-7%-a roma származású, az aktív korúak 90%-a közmunkaprogram keretében dolgozik. Egyre több a továbbtanuló diákok száma, a felnőttek több szakmát is elsajátítanak, de nincs lehetőségük az elhelyezkedésre.Dr. Egeli Zsolt szerint senki sem várhatja el, hogy az önkormányzat egy ciklus alatt oldjon meg olyan kérdéseket, melyek a rendszerváltás utáni évtizedek termékei. Az alpolgármester azt kérdezte, kik azok a megfelelő szakmai képzettséggel, gyakorlattal rendelkező helyi romák, akik nem tudnak elhelyezkedni? Varga Jánosné elmondta, hogy sok fiatal végzett varrónőként, fodrászként, mégsem tudnak munkát találni maguknak. Koncz Ferenc polgármester úgy fogalmazott: a szerencsi cigányság tisztességgel kiveszi a részét a város munkálataiból. Hangsúlyozta azonban, hogy a közmunkából hosszú időn keresztül nem lehet megélni, de biztos abban, hogy azok az emberek, akik most naponta bejárnak dolgozni, azok később a munkaerő piacon is megállják majd a helyüket. Szerencs Város Önkormányzata erejéhez mérten mindent megtesz a helyi cigányság érdekében.Az ülés folytatásában Angyal Györgyné, a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde vezetője 2014/2015-ös nevelési évben végzett munkáról számolt be. Dr. Korondi Klára gratulált a beszámolóhoz, ami azt mutatja, tartalmas feladatellátás történik a helyi nevelési intézményekben. Koncz Ferenc hozzátette: ugyan új óvodákat adtunk át, de nincsenek teljesen készen. A még fennálló belső hiányosságokat a remények szerint ebben az oktatási évben sikerül majd pótolni.A Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet (ESZEI) igazgató főorvosa az intézmény tevékenységéről tartott beszámolót. Dr. Bobkó Géza tájékoztatójában elhangzott, hogy jelenleg 31 szakrendelőben a megye legnagyobb ilyen jellegű intézményeként hetente 755 szakorvosi órával működnek, az éves betegforgalom eléri a 160 ezer főt. Ugyancsak jelentős óraszámban dolgozik az egynapos sebészet, ahol 2014-ben összesen 700 műtétet végeztek az orvosok. Visi Ferenc azt kérte az intézetvezetőtől, biztassa az doktorokat arra, hogy Szerencsen telepedjenek le! Dr. Sütő Szilveszter arra volt kíváncsi, hogy a betegek gyorsabb ellátása érdekében a háziorvosi körzetek és a szakrendelések mikor fognak egy számítógépes rendszeren működni? Az ő véleménye is az volt, hogy olyan orvosakat kellene jövőben szerződtetni, akik hajlandóak a városba költözni. Dr. Egeli Zsolt elismerését fejezte ki a rendelőintézet dolgozói felé, kiemelve, hogy napjainkban jobb körülmények fogadják a betegeket, mint a néhány évvel ezelőtti rekonstrukció átadásakor. Mindez azt mutatja, hogy az intézet vezetése jó gazdaként végzi munkáját. Koncz Ferenc hangsúlyozta, hogy az önkormányzat és az ESZEI között kiváló az együttműködés, amit a jövőben is folytatni kívánnak. Dr. Bobkó Géza is úgy vélte, jobb lenne, ha Szerencsen telepednének le a rendelőintézet szakemberei, de még a megyei kórházban is orvoshiány van. Ugyancsak a válaszok között hangzott el, hogy kialakulóban van Magyarországon az ún. Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, amelyhez 2017 első negyedévétől minden egészségügyi szolgáltatónak csatlakoznia kell.Elfogadta az önkormányzat a védőnői szolgálat idei beszámolóját, amit Tóthné Tőkés Tímea, járási vezető védőnő ismertetett. Dr. Korondi Klára gratulált a szervezet munkájához, de megjegyezte, hogy tudomása szerint 2002-től nincs védőnői helyiség a Bocskai gimnáziumban, mely hiányosságot meg kellene oldani. Dr. Sütő Szilveszter is fontosnak nevezte a világon egyedülálló magyar védőnői szolgálat tevékenységét, a szakemberek munkája dicséretet érdemel. A képviselő véleménye is az volt, hogy a gimnáziumi védőnői szoba visszaállítása érdekében lépéseket kell tenni a jövőben. Nyiri Tibor alpolgármester ismertette, hogy az 1990-es évek második felében annyira megemelkedett a diáklétszám a gimnáziumban, hogy több más helyiséggel együtt az addig működő védőnői szobából is tantermet kellett kialakítani. Jelenleg is van egészségügyi ellátás, mert az uszoda épületében dr. Juhász Mária, a gimnázium orvosa fogadja a fiatalokat. A védőnői vizsgálatoknak is igyekeznek mindig termet biztosítani, de valóban megérett a helyzet arra, hogy újból felülvizsgálják a kérdést.Döntés született arról, hogy az idei közmeghallgatást 2015. november 25-26-án tartják, az október 29-ére tervezett képviselő-testületi ülés időpontját október 22-ére módosították. Árvay László kistérségi referens számolt be arról, hogy elkészült a járási esélyegyenlőségi programterv, amit elfogadott a grémium. Határoztak a képviselők, hogy gesztor településként pályázatot nyújt be az önkormányzat a prügyi, monoki és megyaszói Biztos Kezdet Házak működtetésének állami támogatására. Elfogadta a testület a Szabó Lászlóné városfejlesztési osztályvezető által előterjesztett vízi közmű szolgáltatáshoz kapcsolódó, ún. gördülő fejlesztési tervet. Koncz Ferenc hozzátette, hogy a szolgáltató díjat fizet bizonyos rendszerek használatáért az önkormányzatnak. A gördülő fejlesztési terv azt tartalmazza, hogy ezt az összeget milyen, a szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztésekre költi el a helyhatóság.Határozat született arról is, hogy Szerencs Város Önkormányzata idén is csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj-rendszerhez. A pályázatot október 5-éig kell kiírnia a testületnek, az elbírálás határidejeként pedig december 7-ét jelölték meg.Szavaztak a jelenlévők a képviselői alap felhasználásáról: Koncz Ferenc polgármester a ráeső részből az augusztusi összeget a Szerencsi Rászorultakért Alapítvány javára, a szeptemberit pedig az Öreg a nénikéd Nyugdíjas Klubnak ajánlotta fel. Dr. Egeli Zsolt alpolgármester az októberi képviselői alapot a református énekkar budapesti fellépésének utazási költségeire kívánja fordítani. Dr. Korondi Klára az augusztusi összeget a református parókia felújítására, a szeptemberit a Szerencsi Rászorultakért Alapítványnak, az októberit pedig a Hegyaljai Alkotók Társulásának ajánlotta. Nyiri Tibor alpolgármester az augusztusit az Öreg a nénikéd Nyugdíjas Klubnak kívánja átutaltatni, dr. Sütő Szilveszter a szeptemberi keretet a római katolikus egyháznak, az októberit pedig a Szerencsi Rászorultakért Alapítványnak. Visi Ferenc a képviselői alap augusztusi összegét a Beteg Gyermekekért Alapítványnak, a szeptemberit a Városi Nyugdíjasklubnak, az októberi képviselői alap ráeső részét a Hegyalja Kapuja Mozgáskorlátozottak Egyesületének ajánlotta fel.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.