Aktuális

A Szerencsi Tudománybarátok Köre „Beszélgessünk...!” című előadássorozatának következő programját szeptember 17-én rendezték meg a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban. Az eseményen dr. Joó Pál, a Debreceni Egyetem nyugalmazott professzora köszöntötte a vendégeket, majd prof. dr. Kónya József és prof. dr. Nagy Noémi, a Magyar Tudományos Akadémia doktorai, Hevesy György-díjas, habilitált egyetemi tanárok tartottak prezentációt a bentonit agyagkőzetről.

Az ismeretterjesztő előadáson kiemelten foglalkoztak a kőzet hasznosítási lehetőségeivel, különös tekintettel a nukleáris környezetvédelemre. Elhangzott, hogy a nátrium-bentonitot nagy vízkötő-képessége miatt elsősorban olajkutak fúrásánál alkalmazzák, úgynevezett fúróiszapként. Segítségével a keletkező törmeléket hozzák a felszínre, illetve a fúrófej hűtését és kenését is ezzel oldják meg. Térfogatnövekedése miatt az atomreaktorokban használt, már kiégett radioaktív fűtőanyagok tárolásánál vetik be a vízszivárgás megakadályozására. Hasonló módon alkalmas szeméttelepek szigetelésére, valamint szennyezett talaj alá terítve is megakadályozza a káros anyagok talajvízbe szivárgását.