Aktuális

Az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló pályázat kiírásáról, és a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. 2014-es beszámolójáról is tárgyaltak a képviselők Szerencs Város Önkormányzatának május 26-ai ülésén.

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok értékelését tartalmazó jelentés elfogadása után a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. 2014-es beszámolóját vitatták meg a képviselők. Tóth István ügyvezető kiegészítésében elmondta: tavaly mintegy 120 millió forintból gazdálkodtak, amelyből a bérek és azok járulékai 75-80 millió forintot tettek ki. A pénzügyi bizottság véleményét tolmácsolta dr. Takács István, aki szerint néhányan a városban rosszul értelmezik az önkormányzati rendeletet, s elvárják, hogy a saját portájuk előtt a Városgazda Kft. végezze el a közterület karbantartását. A bizottsági elnök úgy vélte, az önkormányzati rendelet betartását hathatósabban kell ellenőrizni a jövőben. Kiss Attila arra volt kíváncsi, a cég milyen mennyiségű térburkoló követ képes gyártani éves szinten. A válaszban elhangzott: mintegy 3000 négyzetméter betonelemet tudnak elkészíteni és lefektetni egy évben. Koncz Ferenc összegzésében felsorolta a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. által megvalósított beruházásokat: a Dózsa György és Bocskai utcák találkozásánál létrehozott sziklakert, a közelben található, térkővel burkolt kerékpárút és járda, a Cukormúzeum udvara, a közelmúltban átadott Görcsös József Emlékpark. A polgármester kiemelte: Szerencs a lehető legjobban és hatékonyan használta ki a közmunka programot. A Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. 2014-es beszámolóját végül egyhangúlag fogadta el a grémium.Dr. Sável Katalin aljegyző ismertette az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló pályázat tervezetét. Elhangzott, hogy a legfeljebb 35 éves, minimum öt éve állandó szerencsi lakhellyel rendelkező személyek jogosultak pályázni a 200 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásra.Szintén egyetértés volt abban, hogy az önkormányzat 250 fős étkezéssel, 400 db fürdőbelépővel támogatja a június 5-én megrendezendő pedagógusnapot; a június 30-ai Semmelweis-napra 200 fős étkezést, 230 fürdőbelépőt, a június 30-ai köztisztviselők napjára pedig 80 fős étkezést, 60 db fürdőbelépőt biztosítanak.A Dózsa György út és Lőcse utca sarkán lévő üres, de beépíthető telekre tett 400 ezer forintos vételi ajánlatot egy szerencsi lakos. Szabó Lászlóné, a városfejlesztési osztály vezetője elmondta, hogy az ingatlan vagyonkataszter szerinti nyilvántartási értéke 985 ezer forint. A pénzügyi bizottság véleménye az volt, hogy csak ez utóbbi áron szabad eladnia a telket. Dr. Egeli Zsolt megjegyezte: erre a telekre az elmúlt időszakban csak pénzt költött a település. Támogatja az értékesítést, de a vagyonkataszter szerinti ár alatt nem értékesíthető az ingatlan. A név szerinti szavazás során minden jelenlévő képviselő egyetértett abban, hogy a törvény által meghatározott 985 ezer forintos áron támogatják az eladást.Döntés született arról is, hogy Szerencs integrált településfejlesztési stratégiájának tervezetét társadalmi egyeztetésre bocsájtja az önkormányzat. A napirend vitájánál Nyiri Tibor megjegyezte: fontos lenne, hogy minél többen elolvassák a dokumentumot és véleményt formáljanak. Örömét fejezte ki, hogy Szerencs Város Önkormányzata is fontosnak tartja a társadalmi egyeztetést, példaként említette a Bakó utca, és a szervizutak építését, ahol a beruházás megkezdése előtt a városvezetés kíváncsi volt az ott élők álláspontjára. Danyi László Szerencs jövője szempontjából rendkívüli fontosságúnak nevezte a településfejlesztési stratégiát, amely szerinte több ponton hiányos. A dokumentum nem foglalkozik például az ondi közösségi tér kialakításával, az egészségügyi ellátás, vagyis az orvosi rendelő felújításával; az Ondon található ipari területek fejlesztésével; a szerencsi mentőállomás bővítésének kérdésével. Örvendetes azonban, hogy bekerült tervek közé a belterületi kerékpárutak építése, ugyanakkor a zempléni településeket összekötő bicikliutak nem szerepelnek a célok között. Danyi László javasolta az Árpád-hegyen egy kilátó és csillagvizsgáló megépítését; a város szempontjából előnyös napelem park kialakítását.Dr. Egeli Zsolt hangsúlyozta: ez a társadalmi egyeztetés nem más, mint egy “ötletroham”. Minden véleményből lehet megvalósítható dolgokat kiszűrni.Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztés címszó alatt 15 millió forintot igényel az önkormányzat útfejlesztésre. Az erről szóló határozat szerint a fenti összeget a Jókai utca rekonstrukciójára kívánja fordítani a helyhatóság.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.