Rendkívüli ülésen határozott a képviselő-testület a Szerencsi Idősek Otthona energetikai fejlesztését célzó pályázatról, a Hunyadi Sportcsarnok üzemeltetésére pedig a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft.-t jelölte ki.
Szerencs Város Önkormányzatának 2015. május 12-én megtartott rendkívüli ülésén Szabó Lászlóné, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályvezetője ismertette, hogy a helyhatóság 2014-ben nyújtott be pályázatot a Szerencsi Idősek Otthona “A” épületének energetikai fejlesztésére, mely első sorban napelemek, napkollektorok beépítését, a kazán és a nyílászárók részleges cseréjét tartalmazta. Mint elhangzott, a 127,5 millió forintos igénnyel szemben a Környezet és Energia Operatív Program irányító hatósága csökkentett, 117 milliós támogatást ítélt meg. E szerint a fejlesztés megvalósításához 10,5 millió forintos saját erőt kellene hozzátennie az önkormányzatnak, és számolni azzal is, hogy a terv műszaki tartalma nem a legoptimálisabb, amely nem csökkentené az épület energiaveszteségét. Az osztályvezető szerint a testületnek arról kell döntenie: vállalja-e a szükséges önrészt, figyelembe véve, hogy a jövőben lesznek ennél sokkal kedvezőbb pályázati lehetőségek, melyektől e fejlesztés esetén eleshet az önkormányzat. Koncz Ferenc hangsúlyozta: jogi és adminisztrációs aggályok léptek fel a projekttel kapcsolatban. Mindezeken túl olyan információ jutott el hozzá, mely szerint hamarosan újabb pályázati források nyílnak meg, melyek segítségével az intézmény teljes energetikai fejlesztését meg lehet majd oldani. Dr. Egeli Zsolt úgy vélte: aggályos, hogy a tárgyalt terv alapján a kazán cseréje mellett maradnának a 30 éves radiátorok, a nyílászárók cseréje is csak részben oldódna meg. Ilyen hiányos műszaki tartalommal nem támogatja a fejlesztést. Dr. Takács István is osztotta az alpolgármester véleményét, s hozzátette: ez a pályázat csak félmegoldás lenne. Kiss Attila is egyetértett, nem teljes körű a terv, nem tartalmazza az épület szigetelését sem. Előre nem látott körülmény továbbá, hogy tízmilliós önrészre lenne szükség. A képviselő-testület végül kilenc szavazattal hozott döntést: tekintettel arra, hogy a beadott pályázat nem nyújt mindenre kiterjedő megoldást az épület energiahatékonysági korszerűsítésére, nem támogatják a saját forrás biztosítását.A továbbiakban dr. Barva Attila jegyző előterjesztésére határozat született arról is, hogy az önkormányzat a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft.-t jelöli ki a Hunyadi Sportcsarnok üzemeltetésére. Koncz Ferenc egyetértett a javaslattal, s hozzátette: felveszik a kapcsolatot a Szerencsi Szakképző Iskolát működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal, mivel ezt a sportlétesítményt is leginkább ennek a szervezetnek kellene kezelnie a jövőben oly módon, hogy a város mintegy 70 milliós befektetése megtérüljön.Ugyancsak a jegyző ismertette, hogy az “Országos Egyesület a Mosolyért” Közhasznú Egyesület a közelmúltban elektronikus levélben kereste meg Szerencs Város Önkormányzatát azzal, hogy a miskolci gyermekklinikának egy darab anyatej összetétel-vizsgáló berendezést szeretnének átadni, melynek értéke nettó 900 ezer forint, ehhez kérik a város egyszeri, százezer forintos támogatását. Kiss Attila azt javasolta, a határozatba is foglalják bele, hogy konkrétan hová kerülhet ez az összeg. Dr. Sütő Szilveszter szerint is fontos meggyőződni arról, hogy valóban a miskolci intézet részesüljön a támogatásból. Dr. Egeli Zsolt azt tette szóvá: sokat hallani napjainkban arról, hogy az ehhez hasonló alapítványok a befolyt összeg akár 70%-át is saját finanszírozásukra használják fel. Azt kérdezte dr. Barva Attila jegyzőtől: van-e tudomása arról, hogy az igényelt összeg milyen részben jutna el magához a támogatotthoz? Dr. Takács István úgy fogalmazott: a levél írója még arra sem méltatta az önkormányzatot, hogy személyesen jöjjön el Szerencsre. A képviselő szerint a kérelem tartalma nyelvtanilag is kifogásolható, véleménye szerint egy országos egyesület nevében elvárható lenne, hogy valaki helyes magyarsággal fogalmazzon meg egy ilyen kérelmet. Visi Ferenc is azon a véleményen volt, körültekintően kell eljárni, meggyőződni arról, hogy biztosan jó helyre kerül a város pénze. Dr. Korondi Klára úgy fogalmazott: hiszek abban, hogy ezek jó célok és így tudjuk együtt segíteni a beteg gyermekeket. Koncz Ferenc megnyugtatásul közölte: csak akkor írja alá ezt a támogatási szerződést, ha egyértelművé válik, hogy a pénz odakerül, ahová szánja az önkormányzat.