Megyénkben az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján 2016. január 25. és január 31-e között a 20%-os lakossági mintán végzett megfigyelés alapján kb. 2675-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az eddigi adatok alapján kijelenthető, hogy a megyében influenza járvány van – közölte a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztálya.
Az influenza hirtelen kezdődik. Leggyakrabban észlelt tünetei a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. Időseknél és immunhiányos betegeknél esetenként nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett néha gyomor-bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak, pl. hasmenés, hányinger, hányás. Általában szövődmények nélkül, néhány nap alatt gyógyul. Ugyanakkor a súlyos szövődménnyel járó megbetegedések kórházi kezelést, sőt akár gépi lélegeztetést igényelhetnek, bizonyos esetekben pedig halált is okozhatnak.Az influenza megbetegedés megelőzésének leghatékonyabb módja az időben megkapott védőoltás. A védőoltás beadatása még most sem késő! A bizonyos kockázati csoportba tartozó betegek részére térítésmentes oltóanyagok biztosíthatók, melyek elérhetők a háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi rendelőkben, illetve térítés ellenében, orvosi vényre a gyógyszertárakban.A megbetegedés megelőzését elősegítheti a személyi higiéné alább felsorolt szabályainak betartása: kerülje a szoros érintkezést és tartsa be az általános személyi higiénés szabályokat, különös tekintettel a kézmosásra, a köhögés-tüsszentés etikettre. Köhögéskor, tüsszentéskor tartson zsebkendőt a szája-, orra elé! Használat után a zsebkendőt dobja a szemétgyűjtőbe! Gyakran mosson kezet meleg, szappanos vízzel, használhat alkohol tartalmú kézfertőtlenítőt is! Kerülje az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)! Lehetőség szerint kerülje a betegekkel való kontaktust! Rendszeresen tisztítsa a gyakran használt tárgyakat (asztal, számítógép- billentyűzet)! Kerülje a zsúfolt, zárt helyeket! Zárt terekben gondoskodjon az alapos szellőztetésről! Ha tünetek jelentkeznek, a legfontosabb teendő, hogy a beteg maradjon otthon, igyon sok folyadékot és szükség esetén csillapítsa a lázát. Amennyiben a beteg krónikus alapbetegségben szenved, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapota, esetleg szövődmények lépnek fel (pl. néhány napos láztalanság után újból jelentkező, vagy hosszan, 3-4 napon túl elhúzódó láz, fülfájás, nehézlégzés) akkor vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával vagy a gyermekorvossal, hiszen az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról. A lázas csecsemőt, kisgyermeket, várandós nőt, idős- és krónikus beteget feltétlenül látnia kell orvosnak.B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály