Aktuális

A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 2016. február 12-én tartotta az esztendő első ülését a Szerencsi Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A polgármesterek elfogadták az idei munkatervet, a pénzügyi tervet, módosították a tavalyi költségvetést, a társulási megállapodást, valamint a kistérség tulajdonában lévő gépjárművek üzembentartói jogát.

 Czakóné Szikszai Orsolya, a Szerencsi Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője tárta a testület elé a 2015. évi költségvetés módosításának előterjesztését. Az indítvány a kormányzati funkciókon belüli átcsoportosításokat, valamint azon módosításokat tartalmazza, melyek következtében változik a költségvetés kiadási és bevételi főösszege. Az átcsoportosítások szakfeladatonként, illetve kormányzati funkciónként kerülnek tagolásra. A bevételeket és a kiadásokat 342 millió 604 ezer forintban állapították meg.A 2016. évi költségvetés várható hatásairól a pénzügyi vezető elmondta, hogy a javaslat összhangban van a társulás stratégiai céljaival. A pénzügyi terv 2016-ban 147 millió 175 ezer forint bevétellel és kiadással számol. A támogatásértékű bevételek mértéke 140 millió 391 ezer forint. Ezek forrása a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetéséhez kapott támogatás a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, a Támogató Szolgálat és a „Biztos Kezdet” gyerekházak fenntartásához való hozzájárulás a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltól – Szerencs Város Önkormányzatán keresztül –, valamint a településektől, a belső ellenőrzésre és építésügyi feladatokra átvett pénzeszköz. A saját bevételek tervezett összege 900 ezer forint, amely a támogató szolgálat térítési díjából áll össze. A személyi jellegű kiadásokról szólva elhangzott, hogy magukba foglalják a társulás által foglalkoztatott munkavállalók illetményét és egyéb járulékokat. A pénzügyi bizottság javaslata alapján a grémium egyöntetűen elfogadta az idei költségvetési tervezetet.Dr. Árvay László a társulási megállapodás módosításáról tájékoztatta a polgármestereket. Mint elmondta, a gyerekesély-pályázat lezárása után lehetőség nyílt a meglévő három „Biztos Kezdet Ház” hazai forrásból történő további finanszírozására, amelyre Szerencs Város Önkormányzata sikeresen pályázott. Bár az épületek működtetése pályázatból biztosított, szükséges őket szerepeltetni a társulási megállapodásban, így azt ennek megfelelően módosítani kell.A testület határozott arról is, hogy a kistérség tulajdonában lévő két Suzuki Ignis típusú személygépjármű üzembentartói jogát átruházzák. Az egyiket Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata, a másikat a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat kapta meg.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.