A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett 2016. február 25-én Szerencs városa. A tiszteletadás a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban kezdődött, ahol az intézmény diákjai és tanárai szavalatok, énekek és hangszeres játék kíséretében idézték fel a 20. századi magyar történelem vészkorszakának drámai pillanatait.
– Nem az erőltetett elfojtás és a szándékos felejtés, hanem éppen az emlékezés az, ami felszabadít. Élhetővé teszi az életet – fogalmazott Magda Gábor pedagógus, aki szerint a múlt sötét árnyait azért kell újra és újra felidéznünk, hogy ne uralja félelem a jelent. Hozzátette: a tegnapot ismernünk kell ahhoz, hogy megértsük a mát.A megemlékezés koszorúzással és mécsesgyújtással folytatódott a Rákóczi út és a Posta utca kereszteződésében lévő emléktáblánál, ahol Nyiri Tibor alpolgármester osztotta meg gondolatait. – Célunk volt, hogy felelevenítsük az emlékeket, valamint hogy az áldozatokat példaként állítsuk az ifjúság felé. Ez a mai nap azt üzeni nekünk, hogy nem mindig úgy kell cselekedni, mi lesz tetteink azonnali eredménye. Gyakran olyankor is vállalnunk kell a harcot, amikor nem látjuk a végét – szólt az egybegyűltekhez Nyiri Tibor.